kedd, január 23rd, 2018

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

A Szombathelyi Televízióban jártunk

A Szombathelyi Televízió stúdiójában jártunk 2018. január 10-én a médiaszakkörösökkel. H. Pezenhófer Brigitta tanárnő szervezte a látogatást, aki a Híradó állandó műsorvezetője. A látogatásunk célja az volt, hogy a televíziózás kulisszatitkaiba nyerjünk betekintést. Mielőtt a stúdiót és az ott folyó munkát megnéztük, a lányok a sminkszobába mentek, a fiúknak pedig a műszaki felszerelést mutatták be az ott dolgozók. A smink elkészülése után mindnyájan beléptünk a stúdióba. Jelen voltunk a Híradó felvételén és láttuk, hogyan folyik élesben a munka nap mint nap. A felvétel után mi magunk is beülhettünk a bemondópult mögé, ahol láthattuk egymást a kamera másik oldaláról is. Ezt követően a szerkesztőség többi részét is megnézhettük, jártunk a süketszobában, ahol az adáshoz készülő bejátszások narrátor szövegeit rögzítik.

Az esti műsor felelős szerkesztőjétől megtudtuk, hogy milyen nagy munka egy heti műsorterv megszervezése, az anyagok elkészítésének koordinálása. Köszönjük a lehetőséget, hogy új ismeretekre tehettünk szert a média világából.

Iskolánk Médiaszakkörének tanulói a 9.n és 10.n osztályból

Szhely TV_2018
« A 2 »
^