Iskolánkról

A Brenner János Általános Iskola 2008. szeptember 1-jétől a Püspöki Általános Iskola jogutódjaként, többcélú intézményként működik. Az iskola elődjét – négy évfolyamos elemiként – Szabó Imre szombathelyi püspök alapította 1872-ben fiúk számára.

Az egyházi iskolák 1948. évi államosítása után a Hollán Ernő utcai épületben különféle intézmények működtek. A rendszerváltással ismét zsibongó gyermeksereg költözhetett az ódon falak közé. Dr. Konkoly István megyéspüspök 1992-ben újraindította a nevelő-oktató munkát az államtól visszakapott épületben, immár nemcsak fiúk, hanem lányok részére is. 1996-tól tovább bővült az iskola, a Petőfi Sándor utcai patinás épületet felső tagozatosok népesítették be. Az intézmény jelenlegi fenntartója 2006. augusztusától Dr. Veres András a Szombathelyi Egyházmegye püspöke.
A Brenner János Általános Iskola nyolc évfolyamos katolikus szellemiségű intézmény. Nevelési elveinek alapja a keresztény vallási és erkölcsi értékek tisztelete. Az oktató-nevelő munka az iskola pedagógiai programjában megfogalmazott öt kulcsterületre – vallás, tudomány, erkölcs, kultúra, közösség – épül. Célkitűzései közt központi helyet foglal el az érték- és személyiségközpontú nevelés, a tanulók életkori sajátosságaira építő készségfejlesztés, tehetséggondozás.
Iskolánkban az oktató-, nevelőmunka mellett nagy gondot fordítunk a gyermekek erkölcsi nevelésére, lelki fejlődésére. A heti szentmisék, a rendszeres hitoktatás heti két órában, amelyben négy pap is részt vesz, továbbá az imádságos együttlétek, a Szentírás közös olvasása, a közös liturgikus ünnepek (amelyre a szülőket is hívjuk) nagymértékben szolgálják, segítik ezt a lelki formálódást.

Petőfi Sándor utcai épület - Felső tagozat

Az alsó tagozaton nagy-felmenő rendszerben (1-4. évfolyamon) folyik az oktatás. Minden tanulónak lehetősége van napközis ellátást igénybe venni osztályonként külön csoportban az 1-4. évfolyamon, valamint tanulószobát az 5-8. évfolyamon. A felső tagozat szaktanári ellátottsága 100%-os. Az iskola jó tanulmányi átlaga, valamint a továbbtanuló 8. osztályosok sikeres továbbtanulása a színvonalas oktatás eredménye. A végzős diákok 80-90%-a gimnáziumban illetve érettségit adó középiskolában folytatja tanulmányait.
Az intézményben angol és német nyelv tanulására van lehetőség. Az idegen nyelvvel csoportbontásban már az 1-2. évfolyamon heti egy, a 3. évfolyamon heti kettő, a 4-8. évfolyamon heti három órában foglalkoznak a tanulók. Az 5. évfolyamtól 1-1 csoportban emelt szinten heti 5 órában folyik az angol és német nyelv oktatása. A 7-8. évfolyamon második idegen nyelv választása is lehetséges.
Az iskola színvonalas informatikai hálózattal, valamint Internet hozzáféréssel rendelkezik. A 6-8. évfolyamokon órarendi és szakköri, az 5. évfolyamon szakköri keretben történik a számítástechnika oktatása. A számítástechnikai ismeretek elsajátítását is a csoportbontásos módszer teszi hatékonyabbá. A 8. évfolyamos tanulóknak lehetősége van ECDL vizsga letételére, amelyre már a 7. évfolyamon megkezdődik a felkészítés.
Az érdeklődő tanulók természettudományi, kézműves, kerámia, rajz szakkörök, irodalmi színpad, sakk és néptánc foglalkozások közül választhatnak, amelyeken a részvétel ingyenes. Az iskola alapítványa heti két órában tehetséggondozó szakkörök működését is biztosítja kis létszámú csoportokban (7-10 fő): angol, német, matematika és anyanyelv tantárgyakban. A tanórán kívüli sportolást játékos foglalkozások, labdarúgó, kosárlabda, röplabda sportkörök biztosítják.
A magas szintű zenei műveltség elsajátítását a Bartók Béla Zeneiskola kihelyezett szolfézsoktatása biztosítja. Szintén helyben folynak a hangszeres órák furulya- és hegedűtanárok irányításával tehetséges tanulóink számára. Iskolánk énekkara és kamarakórusa állandó szereplője az iskolai és egyházi rendezvényeknek, és szeretettel várják a jó hangú diákokat.
Az oktató-nevelő munkát korszerűen felszerelt könyvtár, természettudományi szaktanterem és a szaktárgyakhoz kapcsolódó színvonalas szemléltető eszközök segítik.
Az évente szerveződő táborozások, tanulmányi kirándulások maradandó élménnyel gazdagítják a tanulókat.
Az intézmény szeretettel várja a gyermekeket. A leendő első évfolyamosok részére jelentkezési lapok a szombathelyi plébánia hivatalokban és a Brenner János Általános Iskolában kérhetők. Bővebb felvilágosítással az intézmény vezetése szolgál a következő címeken és telefonszámokon:

Szombathely, Petőfi S.u.6.  Tel.: 94/505-212 (székhely)
Szombathely, Hollán E.u.8. Tel.: 94/501-714
E-mail: brenner@martinus.hu
Honlap: www.brenner.martinus.hu


^