péntek, január 15th, 2021

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Országos sikerek kémiából

Iskolánk újabb kémiasikereket könyvelhet el, annak pedig külön örülünk, hogy ezúttal a felkészítő szaktanárt, Ernyey Tibornét is jutalmazták a szervezők a több éves tehetséggondozó munkájáért.

Ernyey Júlia, 10.n osztályos tanuló a Curie Kémia Emlékverseny Országos Döntőjében első helyezést ért el. Ugyanezen a versenyen Horváth Márk, 9.m osztályos tanuló a 22. helyen végzett.

Három 10. évfolyamos tanulónk az Irinyi János Kémiaverseny országos döntőjében is jeleskedett:

Kiss Mihály, 10.m osztályos tanuló országos első helyezést ért el, Kovács Gergely, 10.n osztályos tanuló pedig az előkelő negyedik helyet szerezte meg. Ernyey Júlia, 10.n osztályos tanuló a 31. helyen fejezte be ezt az országos megmérettetést.

Mivel a járványhelyzet és az online oktatás miatt nem tartották meg az ünnepélyes díjátadót, így a gimnazisták igazgató úrtól vehették át jutalmaikat.

A Magyar Kémikusok Egyesülete külön elismerésben részesítette kiemelkedő tehetséggondozó munkájáért Ernyey Tiborné kolléganőnket!

A diákoknak és felkészítő tanáruknak gratulálunk, további sikereket kívánunk!

Országos kémiaverseny 2021
^