december, 2020
Jelenleg hónapok szerint tallóz...
Első helyezés és különdíj az Országos Tűzmegelőzési Bizottság pályázatán
Az előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2020-ban immáron hetedik alkalommal hirdette meg az alkotói pályázatot óvodásoknak és iskolásoknak. A kialakult helyzetre való tekintettel, a koronavírus miatti korlátozások figyelembevételével a 2020. évben a 2020/2021-es tanév elejéig lehetett benyújtani az Országos Tűzmegelőzési Bizottság alkotói pályázatának pályaműveit.
A Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 3. c. osztályos tanulója, Kádár Jázmin Evelin a tavalyi évhez hasonlóan (2019. évben egyéb kézműves kategóriában, korcsoportjában országos második helyezést ért el „Erdőtűz” című alkotásával), idén is lázasan készült, hogy a tűzoltósággal kapcsolatos elképzeléseit bemutathassa. Jázmin nagyon otthonosan mozog a tűzoltóság mindennapjaiban, a lánglovagok munkájának nagy tisztelője. Ezt a már-már hivatástudatnak mondható elkötelezettséget volt kitől örökölni, hiszen szülei megyénkben tűzoltók.
A korábbi kiíráshoz hasonlóan az Országos Tűzmegelőzési Bizottság a hagyományokhoz híven idén is olyan alkotásokat várt, amelyeken keresztül az óvodások és az iskolások megmutathatták, hogyan látják ők a tűzmegelőzés és a tűzvédelem fontosságát, a tűzoltói hivatás világát. Az óvodásoktól szabadkézi rajzokat vártak, az iskolások három korcsoportban (6-10, 11-14, 15-18 éves kor között) pályázhattak. Ők szabadkézi rajzot, plakátot, egyéb kézműves alkotást küldhettek be, de írhattak verset vagy mesét is, esetleg készíthettek számítógépes programot.
A megyei bírálóbizottság tagjainak idén is több pályaműből kellett kiválasztani kategóriánként a legjobb alkotásokat. Az I. korcsoport, egyéb kézműves kategóriában Kádár Jázmin Evelin „Ha baj van, segítünk!” című kézműves alkotásával, Vas megyei első helyezettként képviselte az iskolát, illetve Vas megyét a verseny országos fordulóján.
Rendhagyó módon került sor az országos forduló eredményhirdetésére. Az idei alkotói pályázat díjazottjai a világhálón keresztül kapcsolódtak be a rendezvénybe. A zsűri tagjai és az ország több pontjáról bejelentkező gyerekek a virtuális térben találkoztak, hogy közösen értékeljék és ünnepeljék a hetedik alkotói pályázat eredményeit. Idén csaknem kétezer alkotást készítettek különböző kategóriában a gyermekek. Az oktatási intézményt, illetve Vas megyét a 3. c. osztályos Kádár Jázmin Evelin képviselte a „Ha baj van, segítünk!” című kézműves alkotásával, ahol I. korcsoport (6-10 éves) egyéb kézműves kategóriában országos I. helyezést ért el, illetve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által kiírt 2020. évi alkotói pályázat országos fordulójában kategórián felül különdíjban is részesült, a beérkezett alkotások közül abszolút II. helyezést ért el.
Díjátadó
Az alkotói pályázat hivatalos díjátadóját egyéni időpontokban tartották meg a jelenlegi járványügyi intézkedések betartása mellett. Jázmin Evelin 2020. december 9-én, Egyed László tűzoltó alezredes úrtól, a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelőjétől vehette át a nyereményeit.
Szívből gratulálunk, további sok sikert kívánunk!
Kollégisták kívánnak boldog ünnepeket!
Tisztelt Szülők, kedves Diákok!
A téli szünet előtt művészetis diákjaink komolyzenei koncerttel szerették volna a kollégium közösségét és meghívott vendégeit megörvendeztetni intézményünk dísztermében . A digitális oktatásra történő áttérés azonban felülírta e kedves szándékukat. De csak részben…! Közös összefogás eredményeképpen megszületett az on-line komolyzenei koncert, melynek létrejöttéért a szereplő diákokon kívül köszönet illeti a Szülői szervezet elnökét: Sebestyénné Németh Esztert. Munkájuk gyümölcse az alábbi zenei összeállítás, melyet szívvel és lélekkel készítettek a közelgő karácsonyi ünnepekre. Fogadják szeretettel!
A kollégium közössége nevében áldott karácsonyi ünnepeket kívánok! Kívánom, hogy Jézus közelgő születésapját várva családjainkban is megtapasztalhassuk a Jóisten irántunk való szeretetének örömét és békéjét!
Tálas Józsefné – kollégiumvezető
- december 19.