február, 2024
Jelenleg hónapok szerint tallóz...
Jubileumi palacsintafutás
Ötödik alkalommal rendeztük meg iskolánkban húshagyókeddi palacsintafutásunkat, mely egy angolszász hagyomány felelevenítése. Először fordult elő, hogy az időjárás nem kedvezett az eseménynek, így a tornaterem adott otthont a programnak. Ennek ellenére olyan szép számú jelentkező állt rajthoz, hogy csak két körben tudtuk lebonyolítani a versenyt. Leginkább az 5-8. évfolyamosok lelkes gazdasszonyai és gazdurai öltöttek kötényt és fejkendőt, hogy a népes szurkolósereg buzdításától kísérve, serpenyőjükben a palacsintát fel-feldobva teljesítsék a távot. Senki sem tért haza üres kézzel, minden csapat emléklapot vehetett át, a kategóriák első három helyezettje pedig egy kis édességgel, finomsággal is gazdagabb lett.
A 12.n osztály csapata kategóriájuk egyetlen indulójaként zsebelhette be a biztos nyereményt: a Sebrano Pizzéria pizzautalványát. Külön dicséret illeti őket, amiért minden évben lelkesen képviseltették magukat ezen a versenyen!
Köszönjük mindenkinek a részvételt!
Vassné Szilvágyi Mónika – Az idegen nyelvi munkaközösség vezetője
Iskolánk a jégen – 2024
Címvédőként ismét első helyen végzett iskolánk csapata a városi “Iskolák a jégen” nevezetű ügyességi versenyen. A rendezvényről készített cikk a Vaol portálon olvasható!
„Nyelvében él a nemzet!”
2024.február 15-én tartották Kőszeg, Vasvár, Szombathely és környéke általános iskolás tanulói részére a szombathelyi Oladi Általános Iskolában a szépkiejtési versenyt. Péchy Blanka érdemes művész volt a Kazinczy-díj alapítója, a versenymozgalmat kiterjesztette erre a korosztályra is. A program az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja. A vetélkedő résztvevőinek egy kötelező és egy szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kellett felolvasniuk. A versenyzők teljesítményének értékelésekor a szakértő zsűri figyelembe vette a szövegértést, a szöveghűséget, hangvételt, hangképzést, hangsúlyozást és a szünettartást egyaránt.
Kovács-Komlenecz Emma és Pálfi Adél képviselte iskolánkat a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd versenyen. Emma nagyon szépen helyt állt, emléklappal és dicsérettel távozhatott, Adél az 1. helyen végzett az 5-6. évfolyamosok kategóriájában.
Gratulálunk mindkettőjüknek! Reméljük, a népszerű verseny erősíti anyanyelvszeretetüket, és nyelvünk iránti tiszteletüket is!
Morosits Eszter
szaktanár, osztályfőnök