április, 2021
Jelenleg hónapok szerint tallóz...
Virágcsokor és gondolatfüzér végzős diákjainknak
Kedves ballagó diákjaink!
Fogadjátok sok szeretettel gondolat- és virágcsokrunkat abból az alkalomból, hogy ma tartanánk búcsúztatótokat iskolánkban. Az előttetek álló vizsgaidőszakhoz sok erőt, bölcsességet és kitartást kívánunk Nektek!
Szeretettel gondolunk Rátok: tanáraitok és az iskola dolgozói
A Városi Diákönkormányzat alpolgármestere Gaspari Dóra iskolánk 10. n osztályos tanulója
Az idei évben a diákönkormányzat-választás is online térben zajlott.
Virtuális kerekasztalnál ülve jelen voltak az elektorok (szavazók) és bemutatkozhattak a jelöltek, akik ismertették terveiket és válaszoltak a kérdésekre. A jelöltek kiemelték, hogy a pandémia miatt fontos az online kapcsolattartás.
A választás nyilvános volt, bárki bekapcsolódhatott és kérdéseket tehetett fel, ennek eredményeként több mint 70 fővel zajlott a beszélgetés.
A szavazatok leadása után megszületett az eredmény: diákpolgármester Mester Krisztina (PTE Szentgyörgyi Albert Tagintézményének tanulója); középiskolai alpolgármester GASPARI DÓRA, gimnáziumunk 10.n osztályos tanulója; általános iskolai alpolgármester pedig Pataki Gergely (Neumann János Ált.Isk. tanulója) lett.
Kedves Dóri!
Szívből gratulálunk e szép eredményhez, amely iskolánk életében egy mérföldkő. Köszönjük, hogy öregbíted hírnevét! Isten áldása kísérje munkádat!
Horváth Mónika, a Diákönkormányzat munkáját segítő pedagógus