A Szentlélek ajándékaival gazdagodtak a 11.n osztályosaink

2020. szeptember utolsó szombatján bérmálásra gyülekeztek gimnáziumunk 11.n osztályos diákjai. Régóta készültek már a fiatalok a szentség felvételére, de a tavaszi járványügyi helyzet nem tette lehetővé az ünnep megtartását. Az új tanév kezdetén azonban, megerősödve egy közös lelkigyakorlat után, amelyet dr. Székely János megyéspüspök vezetett az iskolánkban szolgálatot teljesítő Domonkos-rendi nővérekkel együtt, lehetővé vált a bérmálás.

Püspök atyát a szentmise elején Vámosi Virág és Skerlec Stella bérmálkozók köszöntötték, majd Köbli Tamás atya, iskolánk lelkésze kérte a megyésfőpásztort, hogy a Szentlélek ajándékaival erősítse meg a fiatalokat.

János atya homíliájában kiemelte: a Szentlélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy élete nehéz helyzeteiben is hitünknek megfelelően tudjon cselekedni, a hitéleti nagykorúság pedig nem valaminek a végét, hanem épp ellenkezőleg, a kezdetét jelenti.

A szentmise végén Kiss Tibor és Kissné Marton Adrienn szülők mondtak köszönetet Püspök atyának a szentség kiszolgáltatásáért és azért, hogy szívén viseli a fiatalok sorsát a nővérekkel együtt.

Köszönjük János püspöknek, Tamás atyának, Filoména és Lujza nővéreknek valamint Nagylaki András osztályfőnöknek, hogy segítették a fiatalokat és együtt ünnepelhettünk a mai napon.

Bérmálás 11.n 2020.09.26.
« 1 A 5 »

 



Comments are Closed

^