október, 2020

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Először járultak szentáldozáshoz a 4.a és 4.b osztály tanulói

Örömünnepre gyűltünk össze 2020. október 17-én 9 órakor a szombathelyi Székesegyházban: a 4.a és 4.b osztályos tanulók járultak először szentáldozáshoz.

Izgalommal várták kisdiákjaink ezt az októberi napot, hiszen a járványhelyzet miatt számukra a tavaszi időre illetve az Eucharisztikus kongresszusra tervezett elsőáldozás elmaradt. Sokat vártak arra, hogy a szentgyónásban megtisztuljanak, majd magukhoz vegyék az Úrjézust. Megérte azonban várni: a gyermekarcok felragyogtak, őszinte és szép imáikkal, énekeikkel készültek a nagy találkozásra.

Köszönjük János, Péter és Tamás atyáknak valamint Anna, Filoména és Lujza nővéreknek, a gyermekek tanítóinak és hitoktaóinak, hogy felkészítették a gyermekeket a Jézussal való találkozásra. Külön köszönjük Rátkai Imréné, Mariann néni zenei illetve a brenneres fiúk oltár körül végzett szolgálatát.

Elsőáldozás 2020.10.17.
« 1 A 8 »

 

Gólya-végzős foci a kollégiumban

Egy fárasztó, de izgalmas nap után végre eljött az idő, hogy focizzunk egy jót a végzősökkel. Kis félelem volt bennünk, újoncokban, mert a tizenkettedikesek négy év tapasztalattal gazdagabbak voltak. El is kezdődött a meccs. Én támadó szerepet töltöttem be. A meccs eleje nagyon jól indult számunkra, mert mi rúgtuk az első gólt. Utána én is rúgtam egyet. Nagyon boldog voltam, a csapatom is örült. Aztán megfordult a kocka, kaptunk egy-két gólt mi is. A csapatunk ettől összezuhant. Egyre több lett a rossz passzok és rossz átvételek száma. A meccs végére sem tudtuk összeszedni magunkat. Ezt a végzősök észre is vették és ki is használták.

Így lett a végeredmény 14:5. Viszont megnyugtattak minket a végzősök, hogy volt már ennél rosszabb is….

(Kovács Balázs-9. évfolyamos kollégista)

Végzős - gólya foci 2020.

 

 

Szülői értekezlet és tájékoztató

Tisztelt Szülők!

Iskolánk 8.a és 8.b osztályába járó tanulók szüleit szeretettel várjuk 2020. október 15-én 17 órára szülői értekezletre, amelynek témája a felvételi eljárás rendje. Az értekezleten kérjük, hogy egy tanulót egy felnőtt képviseljen, valamint kérjük a maszk viselését is. A szülői értekezlet helyszíne az iskola első emeleti előadója.

Egyúttal tájékoztatjuk Önöket, hogy járványügyi okok miatt a 2020. október 21-ére tervezett gimnáziumi tájékoztató elmarad, azt egy későbbi időpontban pótoljuk majd. Iskolánk honlapján addig is tájékozódhatnak a képzési kínálatról.

Az iskolavezetés

^