Versmondó verseny Finta Sándor emlékére

Április 5-én rendezte meg a Brenner János Általános Iskola és Gimnázium, immár nyolcadik alkalommal, Finta Sándor versmondó versenyét általános és középiskolás diákok számára. A költészet napjához kapcsolódó rendezvénnyel a Püspöki Elemi Iskola egykori igazgatójára, költő-tanárára emlékeztek.  Az eseményen részt vett Finta Sándor unokája Császár Ernő.

A versenynek az intézmény könyvtára adott helyet.  A megnyitó műsorban a nyolcadikos Nagylaki Dorottya csellójátéka hangzott el, majd József Attila: Áldalak búval vigalommal című megzenésített versét adták elő Fogl Noémi, Hábetler Annamária, Bencze Boglárka, Kiss Julianna. Ezt követően Englert Zsolt, az iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket.

A megmérettetésre 11 iskolából érkeztek versenyzők. A 21 általános és 8 középiskolás diák egy kötelező Finta Sándor, valamint egy szabadon választott verssel készült. Változatos témájú művek hangzottak el színvonalas előadásban. A produkciókat Gelencsér Ildikó a kőszegi Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház művelődésszervezője, művészeti titkára értékelte. Kiemelte, hogy a döntésben fontos szempont volt a versenyzők versválasztása, az előadás módja, a tiszta, érthető beszéd.  A szakmai zsűriben helyet foglalt még Bozzai Judit, a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár könyvtárosa, valamint Márczi Renáta, a Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola könyvtárosa, a Ferrum Színházi Társulás színésze. A zsűri 5 arany, 9 ezüst és 15 bronz minősítést ítélt meg a versenyzőknek, akik az oklevél mellé értékes könyvjutalmat is kaptak.

A díjakat dr. Székely János püspök atya adta át. Örömét fejezte ki, hogy a diákok Finta Sándor költeményeit szavalják, akinek verseiből „tiszta forrásként árad a mély emberség, jóság és hit”.

Arany minősítést vehettek át: Koós Alex Ádám, Vadász Kristóf, Sarlós Amina, Zsohár Veronika, Szendrő Sára.

Császár Ernő megköszönte a szervezők, a zsűri munkáját, és elismerően szólt a versenyzők előadásáról. Elmondta, hogy számára igazi lelki élményt jelentett a diákok őszinte szavalása.  Néhány érdekes információt is megosztott a kötelező versek keletkezésével kapcsolatban.

A versenyt megtisztelte jelenlétével Farkas Csaba, a Szülőföld Kiadó igazgatója is, aki a versenyzők jutalmazását is támogatta.

A színvonalas és meghitt hangulatú rendezvény méltó módon emlékezett Finta Sándorra, a költőre és pedagógusra.

Szöveg: Tangl Lászlóné

Fotó: Elek Soma

Finta Sándor verseny 2019
« 2 A 2 »

 

 



Comments are Closed

^