tudásbajnokság

Jelenleg részek szerint tallóz...

 
 

Sikerek az országos Tudásbajnokság verseny döntőjén

2018. május 26-án rendezték meg Szegeden a Tudásbajnokság országos döntőjét. Iskolánkból két hetedik évfolyamos tanuló is kiváló eredményt ért el a versenyen. Ádám Ágoston 7. m osztályos tanuló történelem tantárgyból dobogós 3. helyet szerzett, Nagylaki Dorottya 7. n osztályos tanuló irodalom tantárgyból az 5. helyen végzett.

Gratulálunk, munkájukhoz további sikereket kívánunk!

Morosits Eszter

Brenner János Általános Iskola és Gimnázium, magyar-történelem szakos tanár

tudásbajnokság_2018

fotó: H. Pezenhófer Brigitta

Diákjaink sikerei a Tudásbajnokság országos döntőjén

A tudás, felkészültség, ügyesség próbája és ünnepe volt a Tudásbajnokság országos döntője.

2016. május 28-án Szegeden 781 diák oldotta meg a döntő feladatait, közülük 77-en több tantárgyból is bizonyíthatták rátermettségüket.

A döntő központi helyszíne a nagy világversenyeknek is méltóhelyszínt biztosító Szegedi Városi Sportcsarnok volt, ahol egész napos programmal várták a versenyzőket és az őket elkísérő szülőket, pedagógusokat. Kézműves foglalkozáson ügyeskedhettek a résztvevők, színvonalas műsort adott a Guiro ütőegyüttes és a Mórahalmi Kötélugró Csoport, humoros színházi előadáson is tapsolhatott a közönség, mindenki megvehette kedvenc könyveit a könyvvásáron.

Az eredményhirdetésen mintegy 400 versenyző vehetett át jutalmat. A Tudásbajnokság győztesei díszes serleget, arany-, ezüst- és bronzérmet, elismerő oklevelet és ajándékkönyv-csomagot kaptak, a helyezettek (4-től 10. helyig) elismerő oklevelet és ajándékkönyvet.

A nagyszabású verseny komoly próba volt, diákjaink szép eredményeket értek el:

Nagylaki Dorottya – Irodalom, szövegértés 5. évfolyam – országos 1. hely (felkészítő: Morosits Eszter)

Kiss Mihály –Anyanyelv 5. évfolyam – országos 1. hely (felkészítő:Morosits Eszter)

Gyenese Anna – Biológia 7. évfolyam – országos 2. hely (felkészítő: Karagityné Geiger Szilvia)

Berki András – Matematika 2. évfolyam – országos 3. hely (felkészítő: Dr. Paganoné Joó K. Gréta)

Fogl Noémi – Irodalom, szövegértés 8. évfolyam – országos 4. hely (felkészítő: Tangl Lászlóné)

Rátkai Bálint – Matematika 8. évfolyam – országos 4. hely (felkészítő: Vida Mária)

Hábetler Annamária – Anyanyelv 8. évfolyam – országos 10. hely (felkészítő: Tangl Lászlóné)

Gyarmati Sára – Anyanyelv 7. évfolyam – országos 11. hely (felkészítő: Tangl Lászlóné)

Gaspari Dóra – Természetismeret 5. évfolyam –országos 19. hely (felkészítő: Kránitz Nóra)

Dicséret és elismerés mindannyiuknak. A nehéz próbán szépen szerepeltek. Büszkék lehetnek a tudásukra!

Szöveg: Nagylaki András

Fotó: Morosits Eszter, Nagylaki András, Tudásbajnokság honlapja

Tudásbajnokság 2016
« A 3 »
^