Szent Márton

Jelenleg részek szerint tallóz...

 
 

Szent Márton ünnep a Brennerben

Szent Márton életéről szóló színdarabot mutattak be a hagyományokhoz híven 2017. november 9-én a Brenner János Általános Iskola ötödik és hatodik osztályos tanulói a szombathelyi Szent Kvirin templomban. Több mint tíz éves múltra tekint vissza az a szokás, hogy Savaria szülöttének ünnepéhez kapcsolódva iskolánk Irodalmi Színpadának tagjai felelevenítik a szent életét, és korhű jelmezben be is mutatják életének főbb momentumait.

Englert Zsolt igazgató úr köszöntőjében nagy örömét fejezte ki, hogy éppen ezen a napon hozták nyilvánosságra, I. Ferenc pápa engedélyezte iskolánk névadójának, egyházmegyénk vértanú papjának, Brenner Jánosnak boldoggá avatását. A bejelentését nagy taps követte. Igazgató úr hozzátette: Brenner Jánosról sem feledkeztünk meg soha – hiszen iskolánk tanulói és pedagógusai reggelente buzgón imádkoznak a boldoggá avatásért – úgy Szent Mártonról sem feledkezünk meg. Minden évben összegyűlik az iskola apraja-nagyja, hogy emlékezzen a Savariában született püspökre, az életében véghezvitt jócselekedeteire.

A délelőtti előadást az iskola kisdiákjai és a város óvodásai tekintették meg,  délután pedig a harmadik, negyedik évfolyamosoknak, a felső tagozatos és gimnazista diáktársaiknak, szülőknek, meghívott vendégeknek mutatták be a szereplők a misztériumjátékot, amelyben Márton Sulpicius Severus által leírt élettörténetét ismerhettük meg születésétől haláláig. Köszönet a diákok felkészítőinek: Domján Péternének, Morosits Eszternek és Tangl Lászlónénak, akik évről-évre szívügyüknek tekintik az előadás megrendezését. Köszönjük Rátkai Imréné tanárnő munkáját is, aki kántori szolgálatával és a kórus vezetésével járult hozzá a misztériumjáték sikeréhez. Végül, de nem utolsó sorban köszönjük a résztvevő diákoknak, hogy vállalták a szereplést, a szülőknek pedig, hogy támogatták ebben gyermekeiket!

Iskolánk alsó tagozatos diákjai és nevelői 2017. november 8-án a szombathelyi Szent Márton templomban is köszöntötték egyházmegyénk védőszentjét. A kisdiákok lelkesen készültek erre a napra: már hétfőtől szorgosan dolgoztak, hogy saját készítésű lampionjaikkal köszöntsék Szent Márton püspököt. A szentmisét Pete Polgár Máté atya, iskolánk lelki vezetője mutatta be. A gyermekeket Márton példája nyomán a mindennapos imára és a jócselekedetek gyakorlására buzdította. A szentmisét követően lampionos körmenetben hagyták el kisdiákjaink a templomot, majd a Szent Márton kúthoz vonultak lámpásaikkal Szent Márton-dalokat énekelve.

A pénteki lampionos körmeneten illetve a szombati ünnepi szentmisén iskolánk tanulói és pedagógusai is szép számban vettek részt.

Szent Márton legyen a példaképünk a hitben, az imádságban és az ajándékozó szeretetben is!

H.Pezenhófer Brigitta

Fotó: Vámosi Áron, H.Pezenhófer Brigitta

Szent Márton_2017
« A 9 »

Kalandozásaim Szent Márton korában

Kalandozásaim Szent Márton korában címmel hirdetett meseíró pályázatot az Őrvidék Ház általános iskolás diákoknak. A Brenner János Általános Iskola és Gimnázium diákjai szép számmal kapcsolódtak a felhíváshoz. Márton alakja nem ismeretlen az intézmény tanulói számára, hisz évről évre megemlékeznek színdarabbal is a Szentről.

Az eredményhirdetésre 2016. december 9-én került sor az Őrvidék Házban, ahol a Brenner iskola diákjai közül az alsó tagozatos kategóriában Géczi Lili 4. osztályos, a felsősök közül Baján Dávid 8. osztályos diákok 1. helyezést értek el. Vincze Lívia 4. osztályos, Váradi Franciska 8. osztályos tanulók pedig a 3. helyen végeztek. Az Őrvidék Ház különdíját Fekete Réka 8. osztályos diák nyerte.

A gyerekek beküldött meséi közül a zsűri által legjobbnak ítélt alkotások mesekönyvben jelentek meg a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában. Az igényes, illusztrált kiadványban a Brenner iskola 23 diákjának meséje került be, akik emléklapot és a könyv egy példányát vehették át a rendezvényen.

Az Őrvidék Ház nemcsak a diákokat jutalmazta, hanem a pályázatra a legtöbb mesét beküldő iskoláról sem feledkezett meg. A „Legaktívabb iskola” számára felajánlott értékes különdíjat a Brenner János Általános Iskola és Gimnázium vehette át Farkas Csabától, az Őrvidék Ház vezetőjétől.

A kedves, meghitt díjátadó ünnepség a gyerekek vendégül látásával végződött.

Gratulálunk minden diáknak a szép eredményhez.

Szent Márton meseíró pályázat 2016

Szöveg, fotó: Tangl Lászlóné

^