Pozsony

Jelenleg részek szerint tallóz...

 
 

Könyvbemutatón jártunk Pozsonyban

2017. december 11-én iskolánk énekkarának három tagjával Pozsonyba utaztunk a Szent Márton tiszteletére íródott énekeskönyv könyvbemutatójára. Az énekkar a könyv mellékleteként található CD zenei anyagának elkészítésében működött közre, így jutalomként kaptuk a lehetőséget az utazásra és az ottani könyvbemutatón való szereplésre. Az ünnepet a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Szombathelyi Csoportja szervezte meg.

A nap folyamán megtekintettük a koronázó város főbb látnivalóit, sétáltunk az adventi vásárban, majd délután próbát tartottunk. 17 órakor vette kezdetét a könyvbemutató, melyen Székely János püspök atya és Stanislav Zvolenský érsek atya is részt vett. Az ELTE ének-zene tanszéke hallgatóinak rövid koncertje után iskolánk diákjai a perenyei gyermekekkel közösen Szent Márton életét énekelték el. Ezek a dallamok a megjelent könyvben kottázva megtalálhatók, a CD-n meghallgathatók.

18 órakor érseki szentmise kezdődött, majd a pozsonyi szemináriumban agapéval zárult a nap.

Köszönjük, hogy részt vehettünk ezen az eseményen, életre szóló élmény volt a pozsonyi 800 éves Szent Márton tiszteletére felszentelt templomban énekelni.

Cikk: Virágné Geiszler Éva

Fotó: Virágné Geiszler Éva, Mihajliv Renáta

Pozsonyi koncert_ 2017
« 1 A 5 »
^