idegen nyelv

Jelenleg részek szerint tallóz...

 
 

Idegen nyelvi nap sporttal fűszerezve

Idegen nyelvi nap sporttal fűszerezve

Ha közeleg a tanév vége, akkor nyelvi napot szervez iskolánk idegen nyelvi munkaközössége. 2018. június 13-án egy rendkívül érdekes, izgalmas és eseményekben gazdag napot tölthettünk el együtt diákjainkkal.

A reggeli tornáról nem feledkezhettünk meg, így a napot az ötödik-hatodik illetve a hetedik-nyolcadik osztályosokból álló focicsapatok és a tanárok valamint iskolánkban dolgozó technikai dolgozókból verbuvált válogatottjának megmérettetéseivel kezdtük. Köszönjük Greszler Zsolt testnevelő tanárnak, aki összefogta a kollégák gárdáját.

Ezt követően 13 állomás várta felsős és gimnáziumi osztályainkat: az osztályközösségeknek minden állomáson egy perc alatt kellett teljesítenie az adott feladatot. Volt többek közt hang-, tárgy- és zenefelismerés, öltöztetés, kártyavár- és toronyépítés, memória valamint angol-német szógyűjtés is. Köszönet minden kollégának, aki egy-egy állomáson teljesített nem kis szolgálatot, illetve az osztályfőnököknek, akik aktívan segítették diákjaikat. Az Egy perc és nyersz játékban végül a 8.N osztály diadalmaskodott, nyereményük egy pizza-utalvány.

Kis szünet után megérkeztek hozzánk a Falco Vulcano Energia KC kosarasai: Alexandar Pustahvar, Darrin Govens, Tóth Norbert és Váradi Benedek. A tornateremben már mindenki készült, hiszen a diákok bármit kérdezhettek az élsportolóktól, természetesen a beszélgetés angolul és magyarul folyt. Büszkék vagyunk Bozzay Félixre és Szandi Péterre a 10.n osztályból, akik vállalták a fordítói szolgálatot diáktársaik számára. Nem hiába, hiszen az elmúlt hónapban tettek sikeres középfokú angol nyelvvizsgát. Gratulálunk fiúk!

A „Kérdezz-Felelek!” után következett a kosarasok számára igencsak nehéz, de egyben kedves feladat: közel kétszáz aláírás talált gazdára, majd ezt követően közösen kosaraztak a diákokkal. Köszönjük Király Klaudia kolléganőnk közreműködését, aki megszervezte számunkra a találkozót!

Nem maradhatott el a dalszövegfordító-verseny eredményhirdetése sem, amelynek keretében felcsendült Fogl Noémi (10.n) előadásában a Set it all free magyarul és angolul. A Somogyi Mihály, 6.n osztályos tanuló által írt szöveg alapján született magyar dalszöveg szerint énekelte el Noémi a mindenki által jól ismert mai slágert. Gratulálunk Misi a pompás fordítói munkához illetve köszönjük Noémi, hogy ismét számíthattunk Rád és elkápráztattál minket, pedig nagyon rövid idő alatt kellett a magyar szöveget megtanulnod.

A gimnáziumi osztályok számára még ekkor sem ért véget a nap, hiszen az előadóteremben megismerhették Gaspari Balázs, Melega Miklós és Vámosi Áron tanulóink projektjét, a Brenneresek a Brenner-villáért akciót.

Egy igazán jó hangulatú, pörgős nap van mögöttünk. Köszönet a nyelvi munkaközösség tagjainak, minden kollégának, aki bármilyen módon hozzájárult az Idegen nyelvi nap sikeréhez!

Szöveg: H.Pezenhófer Brigitta

Idegen nyelvi nap_2018
« A 17 »

Fotó: Elek Soma, H.Pezenhófer Brigitta, Németh Roland, Vassné Szilvágyi Mónika

Egyházmegyei idegen nyelvi verseny

  1. március 24-én, pénteken került sor az egyházmegyei idegen nyelvi vetélkedőre a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskolában. Iskolánkat 16 tanuló képviselte angol és német nyelvből. Remek egyéni teljesítményekkel, több kategóriában is sikerült dobogós helyezést elérniük.

Eredmények:

  1. évfolyam: I. helyezés – Horváth Márk (5.m) – angol      III. helyezés – Takács Dávid (5.n) – német
  2. évfolyam: I. helyezés – Kiss Mihály (6.m) – angol         II. helyezés – Bertók Izabella (6.n) – német
  3. évfolyam: I. helyezés – Sarkadi Borbála (7.a) – német   I. helyezés – Karikás Sámuel (7.n) – angol        III. helyezés – Sámson Bálint (7.n) – angol                  IV. helyezés – Nádor Liza (7.n) – német
  4. évfolyam: I. helyezés – Devecseri Nóra (8.n) – német  II. helyezés – Szabó Dóra (8.n) – angol            IV. helyezés – Feitli Petra (8.n) – német

Felkészítő tanárok: Horváth Mónika, Kovácsné Simon Krisztina, Molnárné Magyar Gabriella, Németh Roland, Vassné Szilvágyi Mónika, Víziné Kárpáti Györgyi

egyhm idegen nyelvi verseny 2017
^