gyümölcs
Jelenleg részek szerint tallóz...
Gyümölcsfesztivál a Brennerben
Iskolánk alsó tagozatos diákjai Gyümölcsfesztiválon vettek részt 2017. október 2-án. A délelőtti tanórák és az ebéd elfogyasztása után a kis tornateremben gyülekeztek az első, a második, a harmadik és a negyedik osztályos kisdiákok.
Először Nagyné Fekete Zita tanítónk vezetésével táncokat és dalokat tanultak a gyerekek. Ezt követően kezdődött az akadályverseny, amely tíz állomásból állt. Minden tanuló maga dönthette el, hogy milyen sorrendben keresi fel az egyes állomásokat. Volt itt tökgurítás, célba dobás, almaterelés, de külön kellett válogatni a babot és a kukoricát is. Az ügyességi feladatok mellett találós kérdések is vártak a diákokra. Számos gyümölcsökről, zöldségekről szóló mondókát és éneket is megismerhettek a gyerekek. Köszönjük a szervezést Nagy Eszter Zsófia tanítónknak, akinek munkáját Hajbáné Mátyás Katalin, Falusiné Ambrus Márta, Mesztegnyei Tünde és dr. Paganoné Joó Gréta kolléganők is segítették. A jó hangulatú délutánról önmagukért beszélő fotók is születtek!
Gyümölcsfesztivál
2016. október 20-án, csütörtökön már kora reggel finom illat lengte be az aulát. Az iskolába érkező alsós diákok egymás után hozták a mókás fejeket, figurákat, csodás tájakat, mesebeli lényeket … és mindezt gyümölcsből és zöldségből készítették odahaza szüleik segítségével. Délutánig 136 kisgyerek alkotása érkezett a gyümölcs/zöldség szobor készítő versenyre. Volt olyan lelkes pályázó, aki 4-5 művet is hozott. Az izgalommal várt programok délután kezdődtek, amelyre 28 nagycsoportos óvodás kísérőikkel együtt érkezett. Először őszi dalokat hallgattunk és tanultunk Kovács Ágota néni, Filoména nővér és Lujza nővér gitáros közreműködésével. E hangulatos bevezető után minden osztály kézműveskedett: különböző technikákkal szebbnél szebb őszi tablók készültek, melyekből kiállítást rendeztünk az aulában.
Utolsó programként Nagyné Fekete Zita néni vezetésével népi játékokkal és egyszerűbb tánclépésekkel ismerkedtünk. Miután kellemesen elfáradtunk a forgatagban pogácsával és gyümölcslével frissíthettük magunkat.
A nap zárásaként a szobrászversenyen résztvevő minden kisdiákunk ajándékban részesült.
Fotó: dr. Paganoné Joó Krisztina Gréta
Cikk: Csárdi-Takács Annamária és Kerényiné Horák Krisztina