Óvoda

Jelenleg inzézményegység szerint tallóz...

 

Kirándulás Jákra

Kedves meghívásnak eleget téve óvodánk Katica csoportja május első szerdáján Jákra, a Rácz Farmra látogatott el. Isti „fiunk” szülei és nagyszülei családi gazdaságát járhattuk végig, ismerkedve a magyartarka tehenekkel, a bikákkal és kis bocikkal, a gyönyörű szép muraközi lovakkal, az infralámpa alatt melegedő kiscsibékkel, a baromfiudvar lakóival, a kis nyuszikkal és a gazdaság komoly sertésállományával.

A bátrabb kisgyermekek simogathattak kis bocikat, amelyek között volt aznap éppen egynapos állatka. Etettünk nyuszikat, és ajándékba adtunk virágot a kislibáknak is. A malac óvodában – csak úgy, mint az igaziban – egymás hátán furakodó – tolakodó, játszó kismalacok sokaságában gyönyörködtünk. Megtudtuk, mi a különbség a széna és a szalma között, láttunk és „éreztünk a talpunk alatt” trágyát, szagoltunk büdöset és illatosat. A szülők és nagyszülők szakértő vezetésének köszönhetően megtudtuk, hogy a család a takarmány termelésétől az asztalkész élelmiszerek elkészítéséig az egész folyamatot maga látja el. Füstölt húsokat és húskészítményeket, virslit, kenőmájast, felvágottakat, valamint a tejtermékek közül szinte mindent, így sajtot, túrót, tejfölt is készítenek, amelyekből kóstolót is kaptunk a látogatás végén történő lakmározásnál. A traktorok, kombájnok és a különböző munkagépek, így a műtrágyaszóró, a permetező, a bálázó, a bálacsomagoló, a tartálykocsi nagy kedvence volt a gyermekeknek. Az 1993 óta működő családi gazdaság működésének rendje, tisztasága, a látottak és hallottak elbűvölték nemcsak a kiránduló felnőtteket, de jónéhány kisgyermeket is. Varázslatos világ csodáiba láthattunk bele. Az óvodába visszatérve nagyon sok kérdés merült föl a gyermekekben, amire örömmel válaszoltunk, hisz a feltett kérdések azt mutatták nekünk, hogy érdeklődő, okos gyermekeink vannak, akik nyitottak az újra, az újdonságokra, a szépre és a jóra.

Köszönjük a Szalay-Rácz család meghívását és gyermek közeli kalauzolását egy ma már sok ember számára ismeretlen világba!

Horváth Katalin Tímea

Fotók: Pungor Julianna és Dávid László

Jáki kirándulás

Húsvétra készülve

Április 11-én, kedden nagy izgalommal érkezett mindenki az óvodába, hiszen ezen a napon buszos kirándulás keretén belül kilátogattunk Gencsapátiba, ahol Gombos Bálint atya várt bennünket. Nagy várakozás volt minden kisgyerek számára, hiszen hátizsákkal szálltunk fel a buszra. A két busz egymás mögött haladva érkezett a faluba. Először megtekintettük a gencsi templomot belülről. Minden csoport beült a padokba s közös énekkel, imával kezdtük a templombelső terének felfedezését. Bálint atya elmondta, s megmutatta nekünk melyek a templombelső legfontosabb részei, s azokat hogy hívják. Milyen képeket, freskókat láthatunk, s melyik oltár kit ábrázol. Beszélgettünk arról is, hogy milyen ünnep közeledik, milyen időszak van most, amire a nagyobbak már nagyon ügyesen válaszoltak is.

A templomlátogatás után felszálltunk a buszra s továbbutaztunk a Szent kúthoz és a Stációkhoz. Egy kisebb földúton tudtuk megközelíteni a kutat s a stációkat. Leszálltunk a buszról és ismét gyalogos sétával közelítettük meg a helyet, melyre már Bálint atya is velünk tartott. Végigsétáltuk a 14 stációt, korcsoportonként a megértés szerint elmesélve tekintettük meg az egyes állomásokat.

A Stációk körbesétálása után megnéztük a Szent kutat, majd minden csoport letelepedett egy napsütötte padra. A nap legjobb része következett a gyerekek számára, hiszen ekkor mindenki kivette hátizsákjából az otthonról hozott enni-innivalót, mert hát a hosszú úton mindenki nagyon megéhezett-szomjazott! A busz indulásáig falatoztunk, majd felvettük nyúlcipőinket s irány a busz, mellyel visszautaztunk az óvodákba.

Egy jól sikerült délelőttöt töltöttünk el együtt a két telephely gyermekeivel és dolgozóival közösen. Az időjárás is kegyes volt hozzánk. Eső nem esett, csak nagyon erős szél fújt, de réteges öltözködéssel ezt is kiküszöböltük! A jókedv és az együttlét feledtetett bennünket mindenről!

Húsvétra készülve - Gencsapátiban

A lelkünket tisztítva várjuk a Húsvétot, hiszen húsvétkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását. A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában. A húsvét ünnepét megelőző vasárnap, virágvasárnapon arról emlékezik meg az egyház, hogy Krisztus pálmaágakat lengető tömeg éljenzése közepette vonult be szamárháton Jeruzsálembe. A nagycsütörtök (zöldcsütörtök) Krisztusnak az Olajfák-hegyén történt elfogatását idézi emlékezetünkbe. Nagypéntek Krisztus Pilátus általi halálra ítélésének, megostorozásának és kereszthalálának a napja. Nagyszombat este körmenetekkel emlékezik meg a keresztény világ arról, hogy Jézus – amint azt előre megmondta – harmadnap, azaz húsvétvasárnap hajnalán feltámadt halottaiból. Ezért is fontos minden keresztény embernek a húsvét előtti böjt, mellyel tudatosan készítjük lelkünket önvizsgálattal és lemondással Jézus Krisztus halálának és dicsőséges feltámadásának megünneplésére.

 

Ébredj lélek

Ébredj lélek új örömre húsvét reggelén,
sötétség hatalmán úrrá lett a fény.
Nem rejti a sír mélysége, a Megváltó él,
újjászületett az élet, s benne a remény.

E szent öröm gyújtson lángot ma is szívünkben,
ragyogja be fényével, teljes életünket.
Van élet a halál után, aki hitben él,
léte már e földön, boldog újjászületés.

Schvalm Rózsa

Tancsicsné Balogh Krisztina

A Víz Világnapja az oviban

Környezeti nevelőmunkánk, környezettudatos magatartásra és viselkedési kultúrára való nevelési törekvéseink része a természet jeles napjaira való készülődés. A jeles napok kiemelt figyelmet kapnak a mindennapjaink közé ünnepivé emelve. Így, mint minden esztendőben, idén is közös program keretében ünnepelte óvodánk a Víz Világnapját. A „vizes héten” minden csoport külön készült az ünnepre.  Állatok, növények, járművek; tájakat, természeti jelenségeket ábrázoló alkotások és képek készültek különböző vizuális technikák alkalmazásával, amelyek díszítik óvodáink falait, faliújságjait.

Március 22-én kékbe öltözött apróságok lepték el a Hollán úti óvodát, kezükben lobogtatva az otthon, a családok által készült „vizes” zászlókat, amelyekből csodálatos kiállítási anyag látható az óvoda folyosóján.

Az ünnep napján délelőtt óvodánk hat csoportja a Csónakázótó szigetén találkozott. 130 gyermek kézfogással, valamint versekkel és énekekkel köszöntötte a vizet, a vizes élővilág csodáit. „Csepp-csepp, csepereg…”; „Egy csepp, két csepp, öt csepp…”; „Kis kacsa fürdik…; Weöres Sándor: Kacsaúsztató és még számos vers, mondóka és ének hangzott el kicsik és nagyok tolmácsolásában. Majd a csoportok külön vették birtokba a tó körüli természetet. A Nap csoportos gyermekek körbesétálták a szigetet, versenyt futottak az új hídon, majd nevetve ültek a mosolygó faszobor ölébe.  A Szív csoportos gyermekek a kishídon elidőzve megszemlélték a tó vizét, kutatták, milyen állatokat rejt a tó vize. A tavat körbesétálva kacsákat és hattyúkat etettek az otthonról hozott elemózsiával. A busz visszaindulásáig a nap meleg sugaraiban fürdőztek és megcsodálták a már rügyező, virágzó növényeket.  A Halacskák a szigetről a sportlétesítmények felé vették az irányt, ahol a játszótéren és a különböző eszközökön mozgatták meg testüket. A Katicák szép lassan sétálva örültek a természet minden apró élőlényének. Kicsi katicabogarak, hangyák, kacsák és hattyúk varázsolták el a kicsiket, és láttukra sokat beszélgettek, énekeltek, mondókáztak.

Fáradtan, kimerülten, de élményekkel telve érkeztünk vissza óvodáinkba, ahol aztán délután öröm volt hallani az élménybeszámolókat a szülők felé.

Horváth Katalin Tímea

Víz világnapja az oviban 2017

Fotók: az óvoda dolgozói

 

 

^