A 3.a osztály „Kerti őrségen”

A Móra Kiadó tavasszal pedagógus pályázatot hirdetett, melynek célja az volt, hogy a diákok megszeressék az olvasást, és az olvasottakat kreatív módon feldolgozva közelebb kerüljenek az őket körülvevő természethez, a  környezetvédelemhez. A pályázat megnyerése után minden tanulónk kapott egy ingyenes példányt a Kiadótól Majoros Nóra: Kerti őrség című könyvéből. Ezt dolgoztuk fel hat héten keresztül csoportokban, projektmunkával.

A könyv elolvasása után a következő feladatok vártak a diákokra:

  1. Kis kert ültetése, kerti napló készítése, kerti szótár írása: Különféle magokat ültettünk, (bab, kukorica, búza petrezselyem) ezeket a gyerekek öntözték, a magok fejlődéséről rajzos naplót vezettek. A kerti szótár a faliújságra került, ebbe beleírtunk minden nehéz helyesírású szót a könyvből.
  2. Sógyurmába növény nyomat készítése: Az udvaron szedett ágakat, növényeket nyomtuk sógyurmába, majd a száradás után kifestettük.
  3. Terepasztal készítése: Megvalósítottuk egy terepasztalra a könyv helyszínét, az udvart. Minden tereptárgyat, növényt, szereplőt elkészítettünk, majd összeállítottuk az események helyszínét.
  4. Lapbookot készítettünk: Megbeszéltük a főbb eseményeket, új ismereteket, ezekből  mindenki egy saját lapbookot készített.
  5. Kerti hírmondó újság: A három csapat egy-egy főszereplőt választott, majd az ő szemszögéből összeállítottak egy újságot, melyben a könyv történetét elmesélik, képek, rajzok, rejtvények segítségével.
  6. Nagy társasjáték: Az olvasás és a feldolgozást segítő feladatok után játék következett. Nagy csomagolópapírra közösen felrajzoltuk a történetet, mindenki elkészítette egy kupakra kedvenc szereplőjét, dobókockával játszottuk.

Győztes pályamunkánk a Móra Kiadó honlapjára is felkerült:

https://mora.hu/hir/majoros-nora-a-kerti-orseg-cimu-konyv-feldolgozasa-lorincz-aniko-boldog-brenner-janos-altalanos-isk

Nagyon élveztük a közös munkát, idén egy másik könyv feldolgozásába is belevágunk!

Lőrincz Anikó  –  osztályfőnök, felkészítő tanár

Kerti őr


Comments are Closed

^