Testvérvárosi gimnázium viszontlátogatása Szombathelyen — hit, zene és nyelvi kapuk
Iskolatörténeti és emberi kapcsolatokban gazdag napokat töltött városunkban a németországi Kaufbeuren Mariengymnasium diákcsoportja, akik viszontlátogatásra érkeztek az iskolánkba. A vendégek a két és fél nap során megismerkedtek Szombathely nevezetességeivel, az iskolánk életével és közösségével, valamint sok új barátságot kötöttek.
A fiatalokat diákjainak családjai fogadták be, így lehetőségük nyílt arra, hogy a mindennapi életbe is bepillantsanak, megismerjék a magyar vendégszeretetet. Sok helyen a közös étkezések és esti beszélgetések során baráti, sőt remélhetőleg tartós családi kapcsolatok is szövődtek. A német diákok az iskolánk közösségét is megörvendeztették: angol–német nyelvű, videóval alátámasztott prezentációval mutatták be a városukat és iskolájukat, amelyet kórusmuzsikával színeztek. Az előadás a fiatalok nyitottságát és kreativitását tükrözte, s a hallgatóság nagy tapssal jutalmazta őket.
A szombathelyi program egyik különleges állomása a Püspöki palota volt, ahol Székely János püspök atya személyesen fogadta a diákokat. A látogatás során nemcsak a palota termeit mutatta be részletesen, hanem megosztotta gondolatait a hitről, a fiatalságról és a közösség erejéről is. Külön megtiszteltetés érte a kórust, amikor tanáruk, Manuel Wilhelm a Székesegyház orgonáján kísérhette kórusa énekét. A tárlatvezetést Boldog Brenner János földi maradványai előtt elmondott német ima zárta. A vendéglátás szívélyességét jól példázta még, hogy a püspök atya ebédre is vendégül látta a fiatalokat, akik nagy örömmel fogadták a gesztust.
Ezt követően a csoportot a városházán is köszöntötték. Nemény András polgármester ünnepi beszéde során hangsúlyozta az ifjúsági kapcsolatok és az európai együttműködés jelentőségét, a hivatal dolgozói pedig szintén érdeklődéssel hallgatták a köszöntőt. A meghitt hangulatot a német leánykórus acapella előadása tette teljessé. A fiatalokat állófogadásra invitálta a város első embere. Sőt, abban a kiváltságban is része lehetett a fiataloknak, hogy polgármester úr az irodáját is megmutatta, ami különleges élménnyel gazdagította a látogatást. Természetesen itt sem maradhatott el a fényképezkedés.
A délután a diákjaink által vezetett kiscsoportos városbemutatással zárult. A fiatal idegenvezetők saját szemszögből, lelkesedéssel mutatták be a város nevezetességeit és kedvenc helyeiket, ezzel is erősítve a közvetlen, baráti hangulatot.
A program második napján a vendégek az iskolánkban kezdtek, ahol a magyar diákok iskolabemutatót tartottak, végigvezették őket az épületben. Néhány nyelvórára is bepillanthattak, ahol anyanyelvükön vagy angolul mutatkoztak be, így a szombathelyi tanulók közvetlenül is megtapasztalhatták, milyen élmény idegen nyelven kommunikálni.
Délután Kőszeg felé vettük az irányt, ahol rendkívül tartalmas városnézésen vettünk részt Oroszné Kupi Teréz vezetésével. A történelmi belváros hangulata, a szűk utcák, a Jurisics-vár és a város múltja mind nagy hatást gyakorolt a vendégekre. Az ízletes ebéd és egy kis szabadidő után indultunk tovább egy különleges lelki programra: német nyelvű keresztutat imádkozva zarándokoltunk fel a Kálváriadombra.
A dombtetőn meghitt fogadtatás várt a csoportra: a Német Nemzetiségi Önkormányzatok Vas-Zala Megyei Szövetségének elnöke, Friedl Tamás, valamint a Kőszegi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Kőszegfalvi Ágnes meleg teával és finom uzsonnával készült a csoport számára. A zarándoklat végén megcsodálhattuk a hálából emelt templomot, amely a helyi közösség hitének és kitartásának tanúja. A templomban Márkó atya gitárkíséretével néhány meghitt hangulatú taizéi dallal adtunk hálát Istennek a közös napért és az új barátságokért.
Az este már vidám hangulatban telt: fergeteges záróprogram várta a német diákokat és vendéglátói családjukat a Bárkában. Zenei produkciók, társastáncok és közös táncok váltották egymást, a jókedv és a közvetlenség pedig hamar áthidalta az esetleges nyelvi határokat.
A szombat reggel meghitt pillanatokkal indult: a német lányok elbúcsúztak vendéglátó családjaiktól, akik az elmúlt napokban igazi otthont teremtettek számukra. Az iskola kápolnájában Bodorkós Áron iskolalelkész német nyelvű szentmisét mutatott be, amelyen a vendégek és a vendéglátó diákok közösen vettek részt. Az iskola zenekara szolgálatával tette még ünnepélyesebbé a liturgiát.
A szentmise után könnyes, hosszan tartó búcsúzkodás következett – sokan új barátra, talán egy életre szóló kapcsolatra leltek az elmúlt napokban. A busz végül elindult Németország felé, a diákok pedig integetve köszöntek el egymástól.
Mindkét iskolaigazgató reményét fejezte ki, hogy az ilyen találkozások tovább erősítik a két iskola és a két város közötti barátságot. A látogatás üzenete minden résztvevő számára világos volt: a hit, a kultúra és a nyelvtudás közös hidakat épít. A jövő Európáját azok a fiatalok formálják, akik nyitottak másokra, értékelik a közös gyökereket, és képesek megérteni egymást.
Az utolsó nap végére mindenki érezhette: ez a találkozás nem csupán egy iskolai program, hanem egy közösség és egy barátság születése volt, amely messze túlmutat a három együtt töltött napon. Hálás köszönet illeti Englert Zsolt igazgató urat, kollégáimat, valamint mindazokat, akik bármilyen formában – szervezéssel, segítséggel, vendéglátással vagy akár egy kedves mosollyal – hozzájárultak ahhoz, hogy vendégeink otthon érezzék magukat Szombathelyen. Az együtt töltött napok élményei és a közösen átélt pillanatok mindannyiunkban maradandó emlékké váltak.
Molnárné Dr. Magyar Gabriella – némettanár

Comments are Closed