Költészet és fizika
Költészet és fizika – rendhagyó tanóra Weöres Sándor verseivel
A költészet napjához kapcsolódva különleges, rendhagyó tanórán vehettek részt diákjaink. A „Weöres Sándor költészete fizikus szemmel” című tanóra célja az volt, hogy megmutassuk: a művészet és a tudomány nem is áll olyan távol egymástól, mint azt elsőre gondolnánk.
A foglalkozáson természettudományos nézőpontból közelítettük meg Weöres Sándor verseit.
A világ teremtésétől (Ének a teremtésről) indultunk, és eljutottunk a Kereszt-árnykép című versig, amely az élet lényegét, a megváltás és a remény üzenetét hordozza.
A bemutató során olyan fizikai jelenségeket vizsgáltunk meg, mint a hullámmozgás, a fény terjedése, az olvadás és a mozgás különféle formái – mindezt költői képeken keresztül. Ezekhez a következő verseket választottuk:
- Nem megy a szinusz-tétel, Sándor
- Tengermozgás
- Szán megy el az ablakod alatt
- Nől a dér, álom jár
- Olvadás
- Bolygó zápor
- Kék a hajnal
- Egy szép domb
- Ének a határtalanról
- Tűz a házam
- Szembe-fordított tükrök
- Haragosi
A versekhez kapcsolódóan szemléletes fizikai magyarázatokat hallhattunk és látványos kísérleteket láthattunk Vida Mária tanárnő vezetésével. Aktívan közreműködött öt 8.n osztályos tanuló is: Borsos Adél, Gálos Domonkos, Henc Zsóka, Kupó Fanni és Szalay Róza, akik a versek felolvasásán túl a kísérletek bemutatását is elvégezték.
A programon a 7., 8., 9. és 10. évfolyam kijelölt diákjai vettek részt. A tanulók nemcsak figyelmesen hallgatták a bemutatót, hanem aktívan válaszoltak a feltett kérdésekre is. Öröm volt látni, mennyire nyitottan és érdeklődően álltak ehhez a művészeti–tudományos megközelítéshez.
A Weöres Sándor költészetén át vezetett utazást az alábbi gondolattal zártuk:
„A költői kép és a fizikai törvény sokszor ugyanazt a valóságot ragadja meg – más nyelven, de hasonló igazsággal.”
Iványiné Nagy Kinga – könyvtárostanár
Comments are Closed