péntek, április 4th, 2025

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Békefi Antal népdaléneklési verseny

Békefi Antal népdaléneklési verseny 2025. március 21.

Lázas készülődés előzte meg az idei versenyt, ami a tagozati napok lezáró rendezvényeként idén a hagyományokhoz képest korábbi időpontban került megrendezésre. 28 nevezés érkezett a város és környező települések óvodáiból, iskoláiból.

9 órára zsúfolásig megtelt iskolánk könyvtára, ahol  a nyitó műsor és Englert Zsolt igazgató úr köszöntője után megkezdődött a verseny.

Négy kategóriában indulhattak a dalos kedvű gyermekek: óvodás egyéni, óvodás páros, 1-2. osztályos egyéni valamint 3-4. osztályos egyéni. Minden gyermek 2-3 gyermekdalból vagy népdalból álló dalcsokorral szerepelt. A versenyzőket Németh Endréné Békefi Zsuzsanna elnökletével Tanai Erzsébet és Borhi Ágnes  hallgatta meg és minősítette. Amíg a zsűri értékelt a gyerkőcöket tízórai, kézműves foglalkozás és táncház várta. Gyorsan elrepült a várakozási idő… Az eredményhirdetésen Zsuzsa néni, a zsűri elnöke, kedvesen szólt a gyerekekhez és bölcs tanítással látta el a megjelent felnőtteket is, majd Tálas Józseffel, az EKIF igazgatójával átadták a bronz, ezüst és arany minősítésekért járó jutalmakat, okleveleket.

Ez a nap valamennyiünk számára szép emlék, mely egy közös fotó által vált maradandóvá.

Köszönet: a zsűri munkájáért,

  •  a versenyzőknek és a felkészítő pedagógusoknak hogy részt vettek a versenyen,
  • Tálas József úrnak a díjátadásban nyújtott segítségéért,
  • a köszöntő műsor szereplőinek a színvonalas előadásért.

Legnagyobb köszönet pedig  kollégáimnak szól, hogy segítették, immár 11. alkalommal, a Békefi Antal népdaléneklési verseny megvalósítását!

Kerényiné Horák Krisztina – szervező

Békefi - 2025

 

 

 

^