Miben vagyok a legjobb?

Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a tanításon kívül sok élményt is biztosítsunk tanulóink számára. Kulturális, lelki és művészeti téren nyújtunk számtalan lehetőséget a gyermekeknek. Ennek egyik fő rendezvényét, az iskolahetünket idén, 2024-ben is megrendeztük.

Az alsó tagozaton a következő programok váltották egymást egy héten keresztül:

Április 22. hétfőn délután játékos csapatversenyeken mérkőztek meg egymással az osztályok vidám hangulatban. A versenyszámokban ügyességről, gyorsaságról, együttműködésről tehettek tanúságot a gyerekek, az iskola sportpályája visszhangzott a biztató rigmusoktól! Győztest nem hirdettünk, a lényeg a mozgás öröme volt!

Április 23-án, kedden az első 3 órában a szülőket vártuk nyílt napunkra, ahol betekinthettek gyermekeik délelőtti tevékenységébe, a tanórákon zajló munkába. Volt tanuló, akit ez fokozott aktivitásra késztetett, más épp ellenkezőleg, bátortalanabbá vált, de mindenki nagyon várta szülei reakcióját, kereste tekintetüket egy-egy jó válasz után.

A nap délutánján „házimozi” következett: minden tanteremben más-más gyerekfilmet vagy mesefilmet lehetett megtekinteni, ezek közül választhatott minden kisgyermek érdeklődése szerint. A nagy klasszikusok mellett (Vuk, Keménykalap és krumpliorr) mellett az utóbbi évek kedvelt animációs filmjeit is vetítettük. Nagy sikere volt a programnak!

Április 24-én mindenki megmutathatta talentumait a  „Miben vagyok ügyes?” vetélkedősorozaton. Minden gyermek választott egy számára testhezálló megmérettetést:

Rajzversenyünkön szabadon választott technikával a tavasz témakörében készültek az alkotások.

Technikaverseny: Valós és képzeletbeli járműveket alkothattak páros munkában.

Aki az énekversenyen indult, népdalt vagy  modern dalt adhatott elő.

Sportosabb tanulóink 3 területen mérték össze magukat: futás, ugrókötelezés és hullahopp karikázás.

A játékos szellemi vetélkedőn kicsik és nagyok furfangos, logikai feladatokat oldottak meg.

Legújabb tantárgyunkhoz, a digitális kultúrához kapcsolódott a Robotika verseny, ahol kedves kis robotméhecskénkkel, a Beebottal keresték az utat.

A hét zárása a Békefi Antal Népdalverseny volt, ahol számos óvodából is iskolából érkeztek versenyzők,  hogy arany és ezüstminősítéssel térjenek haza a nívós rendezvényről.

Iskolahét 2024.
« A 5 »

 



Comments are Closed

^