péntek, május 5th, 2023

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Elballagtak végzőseink

Megható pillanatokkal kezdődött 2023. május 5-e, hiszen az utolsó csengőszó a 12.m és a 12.n osztályokba járó 27-27 végzős diákunknak szólt, akik végig vonulva az iskolán, szebbnél-szebb dalokat énekelve elbúcsúztak diáktársaiktól, tanáraiktól, iskolánk minden dolgozójától. Mostani végzőseink voltak az elsők, akik középiskolai tanulmányaik egészét már a Táncsics Mihály utcai új iskolaépületben kezdték meg 2015-ben.

Az iskolai ballagás után a Székesegyházban folytatódott az ünnep, ahol dr. Székely János megyéspüspök atya és Köbli Tamás iskolalelkész mutatták be a szentmisét. Püspök atya szentbeszédében arra bíztatta a fiatalokat, hogy merjék átadni a “Nagy Művésznek”, a Jóistennek az irányítást az életükben és engedjék, hogy a Művész alakítsa őket!

A szentmise után Pap Zsolt verset mondott, majd Ernyey Júlia, 12.n osztályos gimnazistánk csellójátékkal köszönt el alma máterétől. Márovics Kata a 11. évfolyam nevében búcsúztatta a 12. osztályosokat. A 12.m osztály nevében Rinkovics Rebeka, a 12.n osztály nevében Gaspari Dóra búcsúzott. A diákok felkötötték iskolánk zászlajára osztályszalagjaikat, majd tarisznyát adtak át dr. Székely János megyéspüspök úrnak, Tálas József, EKIF igazgatónak, Englert Zsolt, igazgatónak valamint Köbli Tamás atyának is.

Englert Zsolt igazgató úr köszöntötte a végzősöket és jókívánságai mellett köszönetet mondott a szülőknek is, akik 12-8-6-4 évvel ezelőtt intézményünket választották. Kiemelte, hogy van olyan végzős diák, aki már 15 éve brenneres, hiszen kisgyermekként a Brenner oviba járt.

Az ünnepség végén Igazgató úr illetve Székely János püspök atya valamint Dr. Szőke Zoltán alapítványi elnök átadta a jutalmakat:

  • dicséretben részesültek:

Asztalos Attila, Bakos Dominik, Éder Máté, Egervölgyi Barnabás, Kardos Máté, Kovács Norbert, Lénárd Ábel, Magyar Júlia, Mazák Inke, Mészáros Júlia Róza, Molnár Nóra, Móritz Gergely, Nagy Gergely Gábor, Nagy Luca, Nardai Nóra Ramóna, Némethi Kristóf, Rinkovics Rebeka, Szita Marcell

  • kiemelt dicséretet kaptak:

Ernyey Júlia, Gaspari Dóra, Palatin Dániel, Kiss Tamás, Márovics Kristóf

 

Brenner plakettben részesültek:

  • Kiss Mihály, kiemelkedő tanulmányi eredményeiért, OKTV-eredményeiért, hitéleti tevékenységéért
  • Kovács Gergely, kiemelkedő tanulmányi eredményeiért, OKTV-eredményeiért
  • Zsugonits Hanna, kiemelkedő tanulmányi eredményeiért, hitéleti és közösségi tevékenységéért

 

Az ünnepség végén a ballagók elhelyezték a hála virágait Boldog Brenner János ereklyéjénél. A Himnusz eléneklése után a szülők köszönetet mondtak Morosits Eszter és Vassné Szilvágyi Mónika osztályfőnököknek.

A szentmisén a zenei szolgálatot Rátkai Imréné Marianna tanárnő végezte, aki az osztályok részére külön dekorációkat is készített az iskolában és segített a folyosók díszítésében is. Köszönet Soproni Mónikának, aki az internetes közvetítést biztosította.

Hála iskolánk minden pedagógusának és dolgozójának, aki segítette a fiatalokat illetve segített a ballagási ünnepség megszervezésében és lebonyolításában!

Kedves Diákok! Isten áldása kísérjen Benneteket!

Hétfőn kezdődik…

Képek eredeti méretben:

https://drive.google.com/drive/folders/1lx_ZRM3vK4fgxzefN-xCSR18iI3wKB6s?usp=share_link

Ballagás 2023 12mn
« A 16 »
^