Nemzeti Tudósképző Akadémián vettek részt végzőseink
Szent-Györgyi Albert Nobel díjának 75. évfordulója alkalmából alakult meg a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány. Az alapítvány által fenntartott Szegedi Tudós Akadémia, amely 2021. szeptemberétől országos Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) programmá bővült Magyarország Kormányának támogatásával, idén novemberben XIX. alkalommal rendezte meg a „Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok Találkozója” elnevezésű konferenciát. Az ország 42 középiskolájából 240 gimnazista, rajtuk kívül 150 egyetemista hallgató, mentor, junior mentor kapott meghívást a programokra. A Boldog Brenner János Gimnáziumból három tizenkettedikes diák vett részt az eseményen Melegáné Somogyi Tímea tanárnő kíséretében, amely Szegeden zajlott november 10-12-e között.
A rendezvény díszvendége Roska Botond magyar neurobiológus, a bázeli Institute of Molecular and Clinical Ophthalmology vezetője, a Semmelweis Egyetem vendégprofesszora volt, aki “Hogyan váljunk sikeres tudóssá” címmel tartott előadást, valamint a látás helyreállításáról szóló, 20 éve folyó kutatásáról is beszélt. Az általa kifejlesztett génterápiás módszerrel a szem ideghártya/retina működésének visszaállításán dolgozik kutatócsoportjával, s amely eljárásnak köszönhetően öt ember nyerte vissza részleges látását ezidáig.
“Csütörtökön 3 órakor volt a gyülekező a Bolyai Gimnázium előtt, majd több, mint öt óra utazás után érkeztünk meg Szegedre. A késői vacsora után elfoglaltuk a szállásainkat, majd egy nagy sétával zártuk a napot a belvárosban és a Tisza parton. A második nap reggelén a József Attila Tanulmányi és Információs Központban (röviden TIK-ben) tudtunk regisztrálni. Ezt követően hallgattuk meg Roska Botond professzor nagy érdeklődéssel kísért előadását, majd a Szent-Györgyi programban részt vevő hallgatók mutatták be kutatásaikat olyan témákban, mint az aszkorbinsavszármazékok, a molekuláris onkohematológia, vagy az élesztők evolúciója stb., mindezt angolul. Ezután kerekasztal beszélgetés következett, ahol lehetőségünk nyílt egy-egy Szent-Györgyi hallgatóval személyesebb légkörben, nyíltan beszélgetni a programról, az egyetemi életről, továbbtanulásról.
Mentortanárok előadásai között akadt amelyik a daganatos betegségekről szólt vagy épp a majmok memóriáját elemezte.
Az este folyamán egy nagyszabású gálavacsorán vehettünk részt a többi, az ország különböző pontjáról érkező diákkal. A gálaműsort a Vivat Bacchus zenekar adta, akik megalapozták a hangulatot a svédasztalos vacsorához.
Hazautazásunk napján még egy laborlátogatás volt betervezve. Reggeli után egy hosszabb sétával érkeztünk meg a Szegedi Tudományegyetem TTIK Biológiai Intézetéhez. Két fiatal hallgató segítségével nyerhettünk betekintést a laborjaikba, a kutatói életbe és saját kutatásaikba is.
Ez a pár nap lehetőséget nyújtott számunkra a természettudományokban való elmélyülésre. Új ismeretekre tehettünk szert, valamint fejleszthettük angoltudásunkat is. Véleményünk szerint ez a program egy tökéletes lehetőség a továbbtanulásunk irányának meghatározásában.
- 11. 17.
Molnár Nóra 12.N
Comments are Closed