csütörtök, november 24th, 2022

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

4 for Europe a Négyszögletű Kerek Unióval

2022. 11. 17-én került sor Győrben a 4 for Europe uniós vetélkedő regionális döntőjére. Az első forduló már szeptemberben indult, maga a verseny azonban évek óta hagyományosan rendezésre kerül az ország középiskolái között. A regisztráló közel háromszáz csapatból az első fordulóban minden területi régióban 10 juthatott tovább. A mi csapatunk tagjai a 12. n és m osztályos történelem faktos tanulói voltak:

  • Antoni Márton-12.n.,
  • Gaspari Dóra-12.n.,
  • Kollarits Olivér-12.m.
  • Szita Marcell-12.n.
  • valamint Lukács Anna-12.m.

Mivel 4 fős csapatként indulhattunk, így Anna vállalta, hogy ő segítő, együttműködő tagként részt vesz velünk együtt a feladatok megoldásában, de a regionális döntőre nem kísérhetett el minket.

Először egy online fordulón kellett 5 feladatot megoldani. Ebből három tudás- és kutatásalapú volt, míg a másik kettőben a kreativitásunkat mutathattuk be. Egy az EU biztosította lehetőségekről szóló videót kellett készítenünk az instagramra,  majd egy plakátot kellett alkotnunk, amely a békét és összetartozást hirdette.

Ez utóbbiban rengeteg munkánk volt, mégis meglepetésünkre erre nem kaptunk egyetlen pontot sem. Eszti néni természetesen utánajárt, így utólag kiderült, hogy ez csupán szervezői tévedés volt. Így a Négyszögletű Kerek Unió csapata mégis bekerült a regionális döntő 10+1 legjobb csapata közé. A győri helyszínen – a Baross Gábor Technikumban – érkezésünk után egy kreatív verssel mutatkoztunk be, majd egy igaz-hamis tesztet kellett kitöltenünk. Ezt követte egy előre elkészítendő feladat bemutatása, amely komoly szervezőkészséget igényelt, hiszen egy 3 napos európai utazást kellett megtervezni adott feltételek szerint; minimum 4 országot érintve kellett „járnunk” nem schengeni országban, olyanban, ahol eurot használnak, kellett repülővel és vonattal is „utaznunk”, és a virtuális 2500 eurónkat is el kellett költenünk. Ezt követően egy keresztrejtvényt fejtettünk meg és egy rögtönzött Euro Directet népszerűsítő reklámot adtunk elő. Ezek igazán elnyerték a zsűri tetszését. Végezetül egy másik előre elkészítendő feladatot prezentáltunk, egy „lehetséges” ifjúsági-napot kellett megszerveznünk a Brennerben.

A döntőben az 5. helyen végeztünk, melyre Eszti néni és mi is nagyon büszkék vagyunk, hiszen az első helyezett csapattól mindösszesen 6 ponttal maradtunk le.

 

Nagyon örülünk, hogy kipróbálhattuk magunkat ebben a projektben. Ajánljuk, a későbbiekben minden történelmet szerető diák csatlakozzon a versenyhez.

 

Gaspari Dóra, 12. n osztályos tanuló

Morosits Eszter, felkészítőtanár

 

^