hétfő, szeptember 26th, 2022

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Szent Gellértre emlékeztünk

Szent Gellértet népünk kereszténnyé válásának kezdetén vezérelte hozzánk Isten, hogy Imre herceg nevelőjeként, remeteként, püspökként és vértanúként szolgálja Istent és a magyarság krisztusi hitre térését.

2022. szeptember 23-án a felső tagozatos és a gimnáziumi osztályok a Szalézi templomban vettek részt szentmisén, amelyet Köbli Tamás iskolalelkész mutatott be. Tamás atya Szentmártoni Mihály, jezsuita atyát idézte: »Vannak olyan álmok, amik soha nem valósulnak meg, és van a valóság, amit soha nem álmodtunk volna.«,  majd e mottó segítségével buzdította iskolánk tanulóit és pedagógusait Szent Gellért példájának követésére.

Ezen a napon délelőtt az alsó tagozatosok is megemlékeztek a katolikus iskolák védőszentjéről, Szent Gellértről. Reggel a 4.c osztályosok egy előadás keretében felelevenítették Szent Gellért életének főbb állomásait. Ezután osztályon belül szentünk életével kapcsolatban feladatokat oldottak meg a gyerekek. A Tarisznyások együttes megzenésített verseivel, dalaival szórakoztatta az alsósokat, akik nagyon élvezték a koncertet. Délután egy közös szentmisével zárták  a napot.

A zenei szolgálatot mindkét szentmisén Rátkai Imréné, Mariann néni vállalta. Az alsós programokat Stalzerné Kulcsár Lilla és Hajbáné Mátyás Katalin tanítók szervezték.

A Szent Gellért nap egyik legszebb momentuma volt, amikor a 12. évfolyamos diákok közül négyen utoljára öltötték magukra ezen a szép ünnepen a ministráns ruhát, hiszen jövőre már főiskolán vagy egyetemen tanulnak majd.

Istenünk, te a vértanúság győzelmével koronáztad és a halhatatlanság dicsőségével övezted Szent Gellért püspököt. Engedd jóságosan, hogy akinek emlékét áhítatos lélekkel ünnepeljük itt a földön, annak örök oltalma védelmezzen a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Szent Gellért nap 2022
« 2 A 3 »
^