július, 2022

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

11. osztályos diákok erdélyi tanulmányútja

 

Az 1848-49-es szabadságharc erdélyi csatáinak helyszínei

 

A tanévet Erdéllyel kezdtük, majd Istennek hála Erdéllyel is zártuk, ugyanis idén harmadik alkalommal pályáztunk sikeresen a határtalanul programra. Június 13-án hajnalban kezdtük meg utunkat. Barangolásunk Magyarországon indult, majd a román határt átlépve és a már ismerős idegenvezetőnket, Tamás bácsit felvéve Arad felé vettük az irányt. Itt a ’48-as szabadságharc emlékét idéző szabadságszobrot csodálhattuk meg. Déva várát csak a buszból tekintettük meg a most folyó felújítások miatt, ám Vajdahunyad várát kívül belül megismertük. Ezután fáradtan a szállásunkra mentünk, Csernakeresztúron a helyiekkel való tengózás után álomra hajtottuk fejünket.

A második nap szász szellemiségben telt. Ennek keretében meglátogattuk Nagyszebent, ahol térképes feladat segítségével fedeztük fel a várost és a főtéri kávézókat. Egy jellegzetes szász erődtemplomot járhattunk be Prázsmáron, illetve megtekinthettük Brassó főbb nevezetességeit: a Tanácsteret, a Katalin kaput és a Fekete templomot. Az estét Tusnádfürdőn töltöttük faházakban, ahol a medvéktől való félelmünket a magyar-angol meccs izgalma enyhítette.

Bár tudtuk, hogy a harmadik nap kihívásokkal teli lesz, mégis a szemünk elkerekedett, amikor ismertették a napi programot. Először a Szent Anna-tóhoz és a mellette fekvő természeti kincshez, a Mohos-láphoz sétáltunk le. A Mohos-lápban egyedülálló növényeket mutatott be nekünk, szellemes kommentek kíséretében András idegenvezetőnk ízes székely akcentusával. A Szent Anna-tó, ami egy ottfelejtett napszemüveggel gazdagodott, lélegzetelállító látványt nyújtott, habár az oda- és visszavezető út kanyargós és meglepetésekkel teli volt. Az első kihívást leküzdve jöhetett egy meredek hegyi túrázás, aminek végállomása a torjai büdös barlang volt. Lufis kísérletek és furcsa biológiai hatások után teszteltük a villanypásztor hatékonyságát, amely a medvéket hivatott távol tartani. Kézdivásárhelyen a Csiha Kálmán Református Líceumban megismerkedhettünk helyi diákokkal, iskolájukkal és az oktatási rendszerükkel. Hazavezető utunk a Nyergestetőn át vezetett, majd közvetlen a szállásunk előtt egy szemfüles osztálytársunknak, Németh Bencének köszönhetően sokunk vágya teljesülhetett, hisz egy úton átcammogó medvét láthattunk.

A negyedik napon számot adhattunk rátermettségünkről. A Hétlétrás vízesésnél tettünk egy embertpróbáló túrát. A 60 méter szintkülönbségű és 160 méter hosszú szurdokon át tett 3 órás túra után egy még hosszabb, 3 és fél órás buszút következett. Kulturális programjaink itt nem értek véget, hisz kipróbálhattuk a Közel-keleti egzotikus mellékhelyiséget, vagyis a török „pottyantós” wc-t. Csernakeresztúron a bátrak, akik nem féltek a megfázástól, még egy éjszakai fürdőzésben is részt vettek. Az utolsó napon mindenki félve ült fel a buszra, tartva attól, hogy vajon mit hagyott hátra a szálláson. Egy rövidebb buszút után még ellátogattunk a híres Temesvárra, ahol ismét térképes feladat segítségével ismerhették meg a diákok a várost. Ezeket a tudásunkat gyarapító feladatokat nem hiába kaptuk, hisz a végén a legjobban teljesítő csapatok közül húzta ki Roland bácsi a nyerteseket, akik díjban részesültek.

Tamás bácsitól itt búcsúztunk el egy szelfi kíséretével, majd a határ felé vettük az irányt. Egy törökbálinti modern éttermi (mekis) megállás után Szombathelyig meg sem álltunk.

 

Köszönjük osztályfőnökeinknek Morosits Eszternek és Vassné Szilvágyi Mónikának, hogy ismét elvittek minket Erdélybe, és kísérőtanárainknak Németh Rolandnak, Horváth Mónikának és Iványiné Nagy Kingának, hogy segítették őket a programok megvalósításában és lebonyolításában.

 

A nyertes phätkány csapat tagjai:

Gaspari Dóra Nagy Luca 11. n (Közreműködött: Palatin Dániel)

További képek:

https://drive.google.com/drive/folders/1LU9zuZhYWUrxCG6vZoqssxn2FOL6oRtQ?usp=sharing

Óriási sakksiker Vilics Hannától!

A Vilics család beszámolója:

2022. június 6. és július 4.-e között rendezték meg a IX. IBCA (International Braille Chess Association) Sakkcsapat Világbajnokságot – Ohridban, Észak-Macedoniában. Látássérült csapatunk a Vaksakk Olimpián elért helyezés alapján került meghívásra a 16 csapatos világeseményre. A Zámbó Zoltán István, Györkös Lajos, Kovács Apollón, Szilágyi Sámuel Attila, Voján István összetételű rutinos csapatban helyet kapott az ifjúsági korú korcsoportos magyar bajnok, Vilics Hanna is.

A csapat a közel 1000 kilométeres utat mikrobusszal tette meg két nap alatt. Egy éjszakát a kb. félúton levő szerbiai Nis-ben töltöttük, de így is elég megterhelő volt az utazás. A versenyt gyönyörű szép környezetben rendezték meg az Ohridi tó partján található Metropol Lake Resort ** szállodában.

A verseny két csoportban került lebonyolításra, majd 7 fordulót követően még két forduló következett, keresztbe játszással a helyezések eldöntésére. A csoportkör mérkőzésein csapatunk a harmadik helyet tudta megszerezni. Az Ukránok elleni mérkőzés volt a döntő, amelyen 2:1-es állásnál az utolsó partiban tartani kellett volna a döntetlen állást, de ez egy apró hiba miatt nem sikerült. Így az 1-4. helyett az 5-8. helyért játszhattunk. A Lengyel, Ukrán és Magyar csapat kiemelkedett a csoport mezőnyéből. Érdekesség, a magyar csapat több csapatpontot gyűjtött, mint a másik csoport győztese! Csapatunk tartását mutatja, hogy bár a négy közé nem jutott be, az 5. helyet meg tudta szerezni.

Hanna három mérkőzésen kapott szerepet: a Szlovén ellenfele ellen végig jobban ált, de a cserék után ellenfele döntetlent tudott kierőszakolni. A Koszovói ellenfelét meggyőző játékkal tudta legyőzni. Az 5-6. helyről döntő mérkőzésen Indiai ellenfelének döntetlent ajánlott egy teljesen egyenlő állásnál, amit ő habozás nélkül elfogadott. Ezzel a döntetlennel eldőlt, hogy megszereztük az 5. helyet. Összességében az utóbbi évek világversenyein a legjobb eredményét érte el csapatunk.

Teljes híranyag: https://fodisz.hu/hirek/Latasserultek_IX_Sakk_Csapatvilagbajnoksaga.html?fbclid=IwAR2VUdIegQkFw6McorRXagRPhOwC60Oj_Dd2W2cW_eOAySlvYWa5A01NsBE

Szívből gratulálunk, Hanna! Büszkék vagyunk Rád!

Szent Gellért-díjat kapott két brenneres pedagógus

Június 29-én a szombathelyi Brenner-iskola tornatermében gyűltek össze a Szombathelyi Egyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézmények dolgozói év végi hálaadásra, találkozóra, kötetlen beszélgetésre.

Itt adta át Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök a kiemelkedő szakmai munkát végző dolgozóknak a Szent Gellért-díj arany fokozatát.

Iskolánk díjazottjai:

Vida Mária, a Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium tanára, a természettudományi munkaközösség vezetője

Vida Mária gimnáziumi tanulmányait Kőszegen a Jurisich Miklós Gimnáziumban folytatta, majd a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző karának matematika-fizika szakán szerzett pedagógus oklevelet 1982-ben.

1997-től a Püspöki Általános Iskola tanára. Szakmai munkájának elismeréseként 2002-től a természettudományi munkaközösség vezetője. Mária 40 éves pedagógus pályafutása során mindig nagy hangsúlyt fektetett a matematika és fizika tárgyak iránt érdeklődő diákok tehetségének gondozására. Tehetséggondozó tevékenysége kiemelkedő versenyeredményekkel öregbítette iskolánk hírnevét. Az elmúlt években rendszeresen jutottak tanítványai a Jedlik Ányos Fizikaverseny országos döntőjébe. Kiemelkedő eredményeket értek el a teljesség igénye nélkül: a Dugonics András Matematikaversenyen, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen, az Alapműveleti Matematikaversenyen, a komplex természettudományi versenyeken. Szívesen ismerteti meg tanítványait a csillagászat érdekes tudományával és a fizikai kísérletek izgalmas világával. Nagy energiával törekszik a természettudományok népszerűsítésére. Projektnapokat, fizikai bemutató kísérleteket és több mint 10 esztendeje tanév végi természettudományi napközis tábort szervez az érdeklődő diákok számára. Felkérésre vállalkozott szakköröseivel fizikai kísérletek bemutatására a Szombathelyi Televízióban az „Egyszerűen nagyszerű” műsor keretében.

Az oktatás mellett nagy figyelmet fordít a diákok személyiségének formálására, amelyet 2018-ig osztályfőnökként is precízen végzett. Keresztény szellemben neveli tanítványait, életvitelével példát mutat. Mária lelkiismeretes, pontos munkájával, kiemelkedő szakmai tevékenységével öregbíti iskolája jó hírnevét, növeli ismertségét, elismertségét. Szakmai munkájával sokat tesz a természettudományok népszerűsítéséért. Nevelő-oktató munkája példaértékű.

A Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium matematika-fizika szakos pedagógusát, természettudományi munkaközösségének vezetőjét, Vida Máriát kiemelkedő, példamutató szakmai munkájáért nyugdíjba vonulása alkalmából a fenntartó a Szent Gellért díj arany fokozatában részesítette.

 

Englert Zsolt, a Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium igazgatója

Englert Zsolt tanár, iskolaigazgató 1994-ben a Miskolci Egyetemen mérnöktanári képesítést szerzett, amit 1998-ban a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán kibővített matematika szakkal. 1998-tól 2007-ig a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola és Gimnázium tanára, majd igazgatója. 2003-ban megszerezte a közoktatás vezetői és pedagógus szakvizsgát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 2010-ben a Nyugat-magyarországi Egyetemen okleveles pedagógia tanári képesítést szerzett. 2007. augusztus 01-től dr. Veres András megyéspüspök úr felkérésére a szombathelyi Püspöki Általános Iskola igazgatója, majd 2008. szeptember 01-től az összevont Brenner János Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium igazgatója. Magas szakmai, pedagógusi és vezetői tudással vezeti az intézményt. 2012 szeptemberétől kezdeményezésére bővült az intézmény a nyolc évfolyamos gimnáziumi képzéssel. Igazgató Úr mind szakmailag, mind emberileg meghatározó egyéniség az oktató- nevelő munkában. Az összevont intézmény vezetőjeként és tanáraként bizonyságot ad szakmai rátermettségéről. Nyugodt, kiegyensúlyozott, ugyanakkor határozottsággal bíró személyisége nagy hatással van kollégáira, a diákokra és a szülők közösségére egyaránt.

A Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium vezetőjét, Englert Zsoltot igazgató urat kiemelkedő és példamutató szakmai munkásságáért a fenntartó a Szent Gellért díj arany fokozatában részesítette.

Szívből gratulálunk!

Forrás: Szent Gellért-díjak átadása Szombathelyen – Szombathelyi Egyházmegye (martinus.hu)

 

^