Látogatás a Püspöki palotában – Péhm Gellért beszámolója

János püspök meghívására ellátogattunk a püspöki palotába. A főpásztor 12:00 órára várt bennünket. Miután beléptünk, elindultunk egy hosszú lépcsőn, majd letettük táskáinkat és elindultunk a kiállításra. Miközben végigmentünk a kiállításon, püspök atya beszámolt nekünk többek között a fontosabb képekről, személyekről, írásos emlékekről, emléktáblákról és egyéb tárgyakról.

Végignéztük ezen kívül még a sok gyönyörűen feldíszített termet. Nagyon izgalmasan adta elő azt, hogy miről, mit kell tudni. Ezután egy kis evés-ivás következett, majd püspök atya egy kis vetélkedővel készült számukra. Voltak kérdések, amelyekre a választ csak az tudta, aki nagyon figyelt az előadáson. Természetesen vissza lehetett menni az adott helyszínhez, kiállított darabhoz.

Az első három helyezett egy-egy csokit kapott. Ezen kívül mindenki választhatott egy kis ajándékot. Aztán megnéztük Mindszenty József bíboros-, majd Brenner János kiállítását. Mutattak  egy kisfilmet a Székesegyházról, aztán nagy meglepetésünkre az atya kihívta a fiúkat focizni.

Remekül éreztük magunkat ebben a két órában, János püspök Úrban pedig egy kedves, emberszerető, jólelkű embert ismerhettünk meg.         Köszönjük az élményt!

A 6.a osztály nevében Péhm Gellért

– tanul

 



Comments are Closed

^