Derkovits Gyulától a Paganini átiratig

 

Igazi kulturális pörgésben volt része a 4.a osztály tanulóinak.

Szerdán a Képtárban ismerkedtünk Orsi néni múzeumpedagógus vezetésével a XX. század alkotóival festményeik segítségével. 4-5 fős csapatokra osztotta az osztályt, majd a csapatvezetők kaptak egy-egy darab lapot. A papír az emelten található festmények egy kicsi részletét tartalmazta.

Első feladatként a kiállításban szereplő festmények közül meg kellett találni azt, amelyiknek a részletét a csapatkapitányok kiválasztották. Miután minden csapat meglelte a számára kiszabott művet, választhattak Orsi néni fogalomkártyái közül – amelyekről úgy gondolták, hogy kapcsolódik az ő témájukhoz – és ezeknek alapján a gyerekek bemutatták az alkotást.

A fotó alapján készült modern festménytől eljutottunk a nélkülözést is bemutató Derkovits festményig. A társak nagy figyelemmel hallgatták a gyermeki előadásokat. Orsi néni kiegészítéseivel igazi művészettörténeti előadásokat hallhattunk a 10 éves gyermektől. Befejezésként egy József Attila vers zárta a szerda délutánt a festmények társaságában.

Csütörtökön pedig egy fergeteges zenei farsangban volt részünk a Bartók Teremben a szimfonikus zenekar tagjainak köszönhetően. Két év elteltével ismét megrendezésre került a „Muzzik Sztár” zenei vetélkedő műsor.

Rengeteg önjelölt tehetség mutatkozott be az óvodásokból és alsós kisiskolásokból álló közönség előtt. Jobbnál jobb egyéni és kamara produkciókat hallottunk. Élőben megismerkedhettünk a tubán és a „megszokott” zenezszerszámokon kívül egy különleges mongol hangszerrel is. Felléptek a művészek Paganini-átirattal, Gershwin darabbal és a Mamma Mia! film ABBA slágereivel is. Választott a zsűri nyertest, különdíjast, de az igazi győztes a vájt fülű, hozzáértő közönség volt, aki hatalmas vastapssal és „vissza-vissza” felkiáltásokkal köszönte meg a tehetségkutató szereplőinek szorgalmát.

Kép és szöveg: Lendli Erzsébet

Derkovits Gyulától a Paganini átiratig
« A 3 »


Comments are Closed

^