Védetten a világhálón – Iványiné Nagy Kinga előadása

 2021. november 9-én rendkívül érdekes előadáson vehettünk részt a Brenner Iskola könyvtárában. Iványiné Nagy Kinga fontos, sőt napjainkban elengedhetetlen tudás birtokába juttatott bennünket, résztvevőket.

A közel kétórás előadás, majd kötetlen beszélgetés rávilágított, hogy valós életünk mellé egy párhuzamos, virtuális életet építünk. Mindennapjaink minden területét átszövik a világháló áldott és áldatlan hatásai. A mi döntésünk, hogy ennek a virtuális világnak mennyire akarunk a részesei lenni, mit akarunk látni belőle, mit engedünk láttatni magunkból. A virtuális világon keresztül érkező támadások annyi irányból érkeznek, ahány irányba belépési pontot nyitunk. Ahhoz, hogy a valós életünket megvédjük a világhálóból ránk zúduló veszedelmektől, felelős döntéseket kell hoznunk. A mi választásunk, hogy a védelem milyen fokát alkalmazzuk az internethez kapcsolódó eszközeinken, és a mi döntésünk az is, hogy milyen stratégia mentén építjük fel online identitásunkat.

Az előadás célja az volt, hogy olyan ismereteket nyújtson, melyek segítik a világhálón történő eligazodást. A látható/felszíni weben keletkező fenyegetettségek, veszélyforrások mellett az előadás elkalauzolt bennünket az internet legsötétebb és legmélyebb bugyraiba is, ahonnan a legrövidebb ideig tartó alámerülés után is hátborzongató élményekkel bukkanhatunk a felszínre.

Az előadásban kidomborodott a család elsődleges felelőssége a gyerekek online életének alakulásáért. Ezért megismerhettük azokat az eszközöket és szülői feladatokat, amik hatékony védelmet nyújtanak a bajok megelőzéséhez.

A tudatosan és biztonságosan internetező tanulókért másodsorban az iskola és a pedagógus felel. Az előadás csokorba szedte azokat a tudni- és tennivalókat, segédanyagokat, melyekkel az oktatás szereplői hozzájárulhatnak a diákok felelősségteljes digitális állampolgárrá válásához.

Véghné Tomkó Beáta, magyartanár



Comments are Closed

^