június, 2021

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Éljen a grund!

Molnár Ferenc nemzetközileg is elismert ifjúsági regénye számos színpadi és filmes adaptációt ihletett, Magyarországon az egyik legolvasottabb és legnépszerűbb irodalmi mű. A zenés verzió Geszti Péter, Dés László és Grecsó Krisztián munkája. Az ősbemutató a Vígszínházban volt 2016-ban Marton László rendezésében (ahol egyébként annak idején Molnár Ferenc háziszerzőként működött.) Az előadást azóta is teltházzal játsszák, több vidéki színház is műsorára tűzte. Tavaly óta a Weöres Sándor Színház Nagyszínpadán is felbukkannak Nemecsekék.

A 10.n  osztály egy diákja – Nagy Gergely – is azon szerencsések közé sorolható, akiket a casting megmérettetése során beválogattak a csapatba. Gergő már látta korábban is az előadást, hiszen egy országos irodalmi pályázat kapcsán 5. osztályban – mint a díjnyertes pályázó csapat egy tagja – jutalomból megnézhette osztálytársaival a vígszínházi darabot. Már akkor mély nyomott hagyott benne. Miután a 2020-as szombathelyi gárda tagjává vált, nagy szorgalommal, kitartással és töretlen lelkesedéssel járt a próbákra – bár ezeket a járványhelyzet nagyon megnehezítette -, hozzátéve azt, hogy az iskolai feladatait továbbra is becsületesen igyekezett végezni, a tanulásban pedig tartani a szintet.

Nagy öröm volt az osztálytársaknak, mikor megtudták, hogy együtt elmehetünk a színházba Gergőt  megnézni a színpadon. Lelkes készülődés jellemezte már az előző napokat.  2021. június 15-én, a tanév zárásának igazi megünnepléseként nézte meg a 10. n osztály a darabot. Fantasztikus élmény volt mindannyiunknak,  különösen nagy boldogság, hogy Gergőnek is hatalmas örömet szereztünk.

A darabot ősszel is játszani fogják a színházban. Ajánljuk minden színházkedvelőnek. Gergőt Gruber és Leszik szerepében láthatja a közönség.

 

Morosits Eszter (osztályfőnök) és a 10. n osztály

Angolos és németes sikerek

Ebben a rendhagyó tanévben a Nyitra Utcai Általános Iskola online rendezte meg hagyományos angol nyelvű versmondó versenyét. Iskolánkat két tanuló képviselte a megmérettetésen. Mazák Gábor 5. A osztályos tanuló a Föld napjához kapcsolódóan mondott verset, Pados Botond 6.N osztályos tanuló pedig Shel Silverstein Dirty face című művét adta elő. A zsűri rendkívül alaposan tanulmányozhatta a beküldött munkákat, hiszen lehetőségük volt többször meghallgatni és elemezni a felvételeket, amely a jelenléti versmondásnál nem lehetséges. A gyerekek felkészítésében és felvételek elkészítésében idén nagyon nagy szerepe volt a szülőknek, hálásan köszönjük nekik a segítséget és közreműködést. Mindkét tanulót arany minősítéssel díjazták a versenyen és külön kiemelték szép kiejtésüket, előadásmódjukat.

Gratulálunk nekik!

A Neumann János Általános Iskola minden tanévben 3 fordulós project versenyt hirdet az általános iskola 5-6. és 7-8. évfolyama számára. Az első fordulóban angol anyanyelvű országokhoz kapcsolódó feladatsort kellett kitölteni a gyerekeknek, a második forduló során projektmunka készítése volt a feladat. Idén a harmadik, szóbeli fordulót sajnos nem tudták megtartani. Iskolánkból Östör Dorka és Krampé Janka 6.n osztályos tanulók 3. helyezést értek el Ausztráliáról készült munkájukkal, az osztályból Pados Botond és Várcza Ferenc Márk az Amerikai Egyesült Államokról készítettek projektet. A 7. b osztályból Törő Sára és Sági Nerina Anna Wales-t mutatták be feladatukban, ők 5. helyen végeztek a versenyben.

A 7-8. évfolyam számára meghirdetett országos angol nyelvi versenyen Bencze Boglárka 7. a osztályos tanuló vett részt, a mezőny első harmadában végzett (3200 versenyzőből 1101. lett). Szabó Gergő 6. n osztályos tanuló a Tudásbajnokság elnevezésű levelező versenyen a megyei fordulóban 4. helyezést ért el. Szunyog Anna 5.b osztályos tanuló rajzot készített az ELTE Origó Nyelvi Centrum Kft. által meghirdetett “Mese habbal” című rajzpályázatra. (Még nincs eredmény.) Felkészítőjük Borsos-Őri Enikő tanárnő.

Van németes siker is: az Általános Iskolai Tanulók Országos Német Nyelvi Tanulmányi Versenyének megyei fordulójában a 10. helyen Kiss Julianna, a 16. helyen Széplaki Júlia végzett. Felkészítőjük Szakály Csilla tanárnő.

Szívből gratulálunk!

Beszámoló: Borsos-Őri Enikő

Matematika sikerek a 2020-2021-es tanévben

A 2020-2021-es tanévben is sikeresen szerepeltek tanítványaink a matematika versenyeken, amelyek megyei és országos fordulóit nem sokkal a digitális oktatásról való visszatérés után rendezték.

Elért eredmények:

Katolikus Középiskolák Matematika Versenye:
Kovács Gergely 10.n országos 2.
Kiss Mihály 10.n országos 8.

Dugonics András Matematika Verseny
Berki András 7.n országos 5.

Zrínyi Ilona Matematika Verseny
Szabó M. Katalin 5.n megyei 6.
Hegyi Dorottya 5.n megyei 9.
Rettegi Ákos 5.n megyei 10.
Ők hárman a csapatversenyben megyei 3. helyezést értek el.

Gyimesi Petra 6.n megyei 12.
Berki András 7.n megyei 3.
Bencze Boglárka 7.a megyei 13.

Kenguru Nemzetközi Matematika Verseny

Rettegi Csaba 3.b megyei 7.
Rettegi Ákos 5.n megyei 2. országos 13.
Szabó M. Katalin 5.n megyei 5.
Szalkó Áron 5.a megyei 9.
Berki András 7.n megyei 1. országos 9.
Börzsönyi Máté 7.n megyei 9.
Kiss Miklós 7.n megyei 11.

Alapműveleti Matematika Verseny
Rettegi Ákos 5.n megyei 2. országos 9.
Kovács Ákos 6.n megyei 2. országos 11.

Tudásbajnokság
Berki András 7.n megyei 1. országos 11.
Simonits Dóra 5.a megyei 9.
Tomor Eszter 6.c megyei 10.

Matekász
Tomor Eszter 6.c megyei 1.

Felkészítő tanárok: Gyenesné Gojsza Mónika, Mezősiné Keszei Zsuzsanna, Pócza Tímea, Sütheő Cecília és Vida Mária

Gratulálunk az elért eredményekhez, további sikereket kívánunk!

Vida Mária, a természettudományi munkaközösség vezetője

^