Alsós magyaros sikerek

A digitális oktatás és az online megrendezett versenyek ellenére sikerekben gazdag tanévet zárhat Szabó Ádám 3.a osztályos tanuló magyar nyelv és irodalom tantárgyból.

A Reményik Iskola által meghirdetett, Gazdag Erzsiről elnevezett versmondó verseny 3-4. évfolyamos kategória arany minősítése után nem pihent a babérjain Ádám, hiszen immár három éve rendszeres résztvevője a „Tudásbajnokság” országos levelezős tantárgyi versenyeinek, ahol idén anyanyelvből a megyei 1. helyezést – és ezzel együtt az országos döntőt – érte el, olvasás-szövegértésből a megyei 10. helyezést érdemelte ki szorgalmával. És még nincs vége, hiszen a „XXII. nyelvész” tanulmányi verseny megyei 2. helyezettje lett Ádám.

Legutóbb pedig arról kaptunk örömteli értesítést, hogy az ország katolikus iskolái alsó tagozatosainak meghirdetett „Harmatcsepp” levelezős versenyben bejutott szövegértés kategóriában az elődöntőbe, majd az országos döntőbe, ahol 2. helyezést ért el.

Ádám rendszeres felolvasója a vasvári templomnak, és munkájában egész biztosan nem csupán tehetségére számíthatott, hanem mély istenhitére is.

Gratulálunk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szöveg: Lendli Erzsébet

fotó: Lendli Erzsébet



Comments are Closed

^