csütörtök, május 27th, 2021
Jelenleg napok szerint tallóz...
MaTalent6 – matematikai mérés a negyedikeseknek
Iskolánk negyedik évfolyamáról 38 tanuló vett részt az Oktatási Hivatal által szervezett MaTalent6 matematikai tehetségazonosító online mérésen. A megmérettetésen önkéntes alapon vehettek részt, szüleik előzetes hozzájárulásával.
Az esemény 2021. május 27-én valósult meg a Nemzeti Tehetség Program keretében. Az iskola 2 számítástechnika tantermében zajlott a feladatok megoldása, jó lehetőséget teremtve ezzel, hogy a negyedikesek belekóstoljanak az informatika légkörébe is.
A tanulóknak 45 perc alatt 22 érdekes, de kihívást jelentő feladatot kellett megoldaniuk. Így lehetőség nyílik arra, hogy a tehetségazonosításba bevont tanulók közül megtaláljuk a matematikában legtehetségesebb diákokat. Erre a felső tagozat során tudunk építeni a tehetséggondozásban, versenyeztetésben.
A felmérés azonban nem csak a matematikaórán jól teljesítő gyermekek számára volt elérhető, bárki próbára tehette magát. A mérés anonim volt, a program minden tanuló számára saját mérési azonosítót generált, a gyermekek és szüleik ezzel a kóddal tudják majd megtekinteni az eredményeket.
Külső, objektív mérésként tanulságos lehet intézményünk számára is az eredmény. A diákok izgatottan ám lelkesen fogadták az újszerű kihívást.
Kozma Andrásné, az alsó tagozat munkaközösségének vezetője
Múz.ped. – folyt.köv.
A járvány miatt ősszel bezárták a múzeumokat, és ezzel megszűnt a múzeumpedagógiai foglalkozások sorának lehetősége is. Most azonban felcsillant a folytatás reménye. Május 18-án, a múzeumok napján ismét szélesre tárta kapuit az összes intézmény várva felnőtt és gyermek látogatóit.
Ennek köszönhetően a tanév végéig „erőltetett menetben” az elmaradt foglalkozások pótlására kerül sor. Első állomásként május 26-án, amikor az égiek is kegyeikbe fogadták a kis múzeumlátogatókat, szerdán a 3.a osztály a Smidt Múzeum barokk termében vehetett részt Györgyi néni vezetésével egy korosztályos időutazáson.
Sok-sok érdekesség mellett azt is megtudhattuk, hogy Szily János püspök – a múzeumban látható – ágya miért volt rövidebb a mai megszokott hosszúságnál, mi volt az oka a későbbi hosszabbító toldásnak; milyen szimbólumok díszítik a Batthyány herceg által adományozott bölcsőt és ezeknek a szimbólumoknak mi a jelentése; mivel játszottak az ókortól kezdve a gyermekek, és ezen játékok közül mit őriz a szombathelyi múzeum.
A sok-sok érdekesség mellett kézműves foglalkozásra is sor került, aminek gyümölcse egy nagyon szép családi portré lett minden kisgyermeknek.
Folytatása következik!
szöveg: Lendli Erzsébet
fotó: Lendli Erzsébet