csütörtök, november 12th, 2020

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Országos dobogós hely a Cédrus Komplex Tanulmányi Versenyen

2019. októberében még 9. évfolyamos diákként jelentkeztünk (Ernyey Júlia, Gaspari Dóra, Kovács Gergely és Nagy Luca) a Cédrus Komplex Tanulmányi Versenyre (CKTV). A 3 forduló érdekes és nem hétköznapi gondolkodásmódot igényelt. A feladatok megoldásához a reál, a humán és az idegen nyelv tantárgyak területén is komplex és szerteágazó tudásra volt szükségünk.

Az 1. fordulóban egy „nemzetközi bűnügyet” kellett megoldani idegen nyelvi készségünk segítségével. Például különböző angol akcentusokat (ír, skót, kanadai) kellett felismerni és párosítani az „elkövető” hangja alapján. Ezt megfejtve kaptunk egy nyomot, ami egy kínai írásjegyeket tartalmazó táblázat volt. Abból sok nehézség árán egy mondatot sikerült összeraknunk. Ezt követően egy orosz írásjegyekkel leírt német mondat fordítása adta meg a következő feladathoz szükséges nyomot, ami egy Mozart-darabban lévő hangjegyekből álló francia mondatot tartalmazott. Az első forduló utolsó feladata egy fonetikusan leírt angol mondat fordítása volt. Így a 4 megfejtésből kijött egy 4 soros, ősi kínai vers.

Pár hét elteltével kaptuk a 2. forduló feladatait. Talán a jövőre utaló módon (?) egy fertőzés elleni vakcinát kellett előállítanunk, megvizsgálnunk és piacra dobnunk. Itt a természettudományokkal foglalkozó tantárgyakra volt szükségünk és az üzleti világba is belekóstolhattunk a vakcina promótálása során.

Az utolsó fordulóban a magyar kultúra szerves részét képző borászatba kóstoltunk bele. A sok feladat egyikeként a borászat témához kellett egy kisfilmet forgatnunk, valamint különféle bortípusokhoz borcímkét terveznünk. Ebben a fordulóban egy kicsit felnőttesebb témákat, azaz a törvény megszegésével járó következményeket kellett megvizsgálnunk.

Fáradságos munkáink kifizetődtek, országos 3. helyezést értünk el. A verseny díjátadója most az ősszel volt a budapesti Csodák Palotájában (a járványügyi elvárásoknak megfelelően). Sok értékes és hasznos ajándékot kaptunk: könyveket, utalványokat és belépőjegyeket különböző élményekkel teli helyekre. A jutalmakat látva nagyon örültünk, hogy ennyire sokra értékelték a verseny során befektetett munkánkat, így elhatároztuk, hogy idén is indulunk ezen a versenyen.

Gaspari Dóra, Ernyey Júlia, Kovács Gergely, Nagy Luca

 

Luca és Dóri a díjátadón

A csapat másik két tagja: Julcsi és Gergely

Szép eredménnyel zártak tanulóink a Katolikus Középiskolák Matematika Versenyén

A 2019/20-as tanévben megrendezésre került a Katolikus Középiskolák Matematika Versenye. Azért most számolunk be róla, mert a vírushelyzet miatt az idei tanévben tartották meg a döntőt, amelyen iskolánk tanulói is részt vettek, sőt ismét csodás eredményeket értek el – ahogy nemrég egy kémiaversenyen is.

A verseny egyébként 3 fordulóból állt. Az 1. fordulóban a diákok egy 30 feladatból álló
tesztjellegű feladatsort kaptak, melynek megoldására 90 perc állt rendelkezésre. A 2. fordulóban még
szintén a saját intézményükben egy kidolgozós feladatlapokat tartalmazó feladatlapot oldottak meg.
A döntő, 3. fordulót Budapesten a Katolikus Pedagógiai intézetben terveztük megtartani, azonban a
tavaszi járvány helyzet miatt el kellett halasztanunk. Végül szeptemberben sikerült megrendezni a
döntőt, de a feladatsort mindenki a saját iskolájában írta meg. Itt az előzőekhez hasonlóan egy
kidolgozós, gondolkodtató, logikai feladatokat tartalmazó feladatsort kaptak a diákok.

A döntőben Kiss Mihály, 10.m osztályos tanulónk a harmadik helyet szerezte meg.

Kovács Gergely, 10.n osztályos gimnazistánk az 5., míg Ernyey Júlia, 10.n osztályos diákunk a 8. helyet szerezte meg.

A diákok jelenleg már a 10. osztályba járnak, de természetesen ezen a versenyen még a 9. évfolyamok számára összeállított feladatlapokat oldották meg.

Felkészítőjük, Gyenesné Gojsza Mónika tanárnő munkáját köszönjük és szívből gratulálunk a versenyzőknek, illetve az őket felkészítő szaktanárnak.

Rendhagyó Szent Márton napi lampionos felvonulás

A vírushelyzet miatt sajnos már megszoktuk, hogy minden hagyományos ünnep, rendezvény máshogy alakul ebben a tanévben. Nem volt ez másként a Márton napi felvonulással sem. A szokásos városi lampionos menet, amelyen a 4-6. évfolyamosaink minden évben részt vesznek, szintén elmaradt. A hiányt pótolva iskolánk udvarán évfolyamonként körbevonultak az alsósok, Savaria szülöttjét dicsőítő dalaikat énekelve, technika órán barkácsolt lámpásaikat büszkén hordozva.

Vassné Szilvágyi Mónika

Szent Márton 2020
« 1 A 2 »
^