Veni Sancte kollégiumunkban

Kollégiumunkban az évnyitó szentmise szerdai napra esett, este 20 órakor kezdődött. Együtt vonultunk át a Székesegyházba és a vírushelyzet miatt maszkban és egy-egy szék kihagyásával elfoglaltuk a helyünket. Kiderült, hogy idén kaptunk egy kollégiumi lelkészt, aki messziről jött hozzánk és –egyéb más elfoglaltságai mellett- itt teljesít szolgálatot kollégiumunkban. Izgatottan vártuk, hogy láthassuk és megismerhessük őt. Megszólalt a zene, mindenki felállt és bevonultak a ministránsok és az atya. Hallva a prédikációját és a hangját, elkapott egy érzés, hogy itt biztonságban vagyok, és itt vigyáznak rám. Öröm volt azt is látni, hogy a ministránsok szívesen segítenek az atyának és szívesen olvasnak könyörgést is. A szentmisét a kórustagok hangszeres játéka és éneke is meghittebbé tette. Egyik kollégista társunk édesanyja fogta össze a kórust és vezényletével igazán színvonalas zenei szolgálatot nyújtottak. Közben mi is énekeltünk és imádkoztunk és hallgattuk Tamás atya prédikációját. Atya hangsúlyozta, hogy mindig a Forráshoz térjünk vissza, aki nem más, mint a Mennyei Atyánk. Belőle táplálkozzunk, belőle merítsünk erőt az év során. A Szentmise és a szentáldozás is ezt teszi lehetővé számunkra. Miután vége lett a szentmisének a Jóisten szavaival feltöltődve vonultunk vissza a kollégiumba és egész úton az új atyáról beszélgettünk, hogy milyen szívesen ültünk ott és hallgattuk őt.

(Folly Zsuzsanna és Molnár Kinga 9. évfolyamos kollégisták)

Veni Sancte 2020. - Kollégium


Comments are Closed

^