május, 2020

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Igazgatói tájékoztató az iskolai ügyeletről

Tisztelt Szülők!

Maruzsa Zoltán (szerda esti internetes) bejelentése alapján tájékoztatom Önöket, hogy az iskolákban a digitális munkarend június 15-ig érvényben marad. Sajnos részletes tájékoztatót azóta nem kaptunk. Hogy a tanév végét, a június hónapot tervezni tudjuk, szeretnénk felmérni az ügyeleti igényeiket. Június 15-éig az ügyelet a digitális tanítás mellett zajlik, ami azt jelenti, hogy az ügyeletet kérő diákoknak is eszerint kell a követelményeket teljesíteni. Az ehhez szükséges tárgyi feltételeket iskolánk biztosítja.
A tanév zárását követően, június 16-26-ig is biztosítunk ügyeletet a gyermekek számára.

Kérem a tisztelt szülőket, hogy jelezzék írásban az osztályfőnökök felé, hogy várhatóan mely napokon kérnek ügyeletet gyermekük számára. A kérelmet az alábbi táblázaton, vagy azzal megegyező adattartalommal küldjék el, május 27-ig elektronikusan az osztályfőnököknek. A határidő betartását azért kérjük, hogy fel tudjunk készülni a jelenlegi ügyeleti csoportunk mellett az új csoportok szervezésére. A jelentkezésre ezt követően is lesz lehetőség, de akkor már a titkarsag.brenner@martinus.hu e-mail címre kérjük a kérvényeket. Ha kérdésük lenne, ezen az e-mail címen, a 94/505-212-es telefonszámon vagy személyesen a titkárságon érdeklődhetnek. Az ügyelet igénybe vételéhez egy szülői nyilatkozat kitöltésére is szükség lesz a gyermek egészségi állapotáról. Ezt a nyilatkozatot az első ügyeleti alkalom előtt kell kitölteniük.

Tisztelettel: Englert Zsolt igazgató

Nyilatkozat fertőző betegségről

Iskolai ügyeletet igénylő adatlap

A 12.n osztály tablója

Büszkék vagyunk Rátok!

Képzőművészeti pályázati felhívás

A Szent Márton Köpenye Alapítvány képzőművészeti pályázatot hirdet az általános
iskolák felső tagozatosai és középiskolások számára, Vas megyében.

Címe: „Győzd le a rosszat jóval!”

Téma: E nehéz időszakban vegyük észre az élet igazán fontos dolgait, mint odafigyelés
önmagunkra és másokra, segítségnyújtás annak, akinek szüksége van rá. Vigyünk újra
színt az életünkbe!

A szakmai zsűri által legjobbnak vélt alkotások készítői ajándékban részesülnek.
Minden résztvevő emléklapot kap.

Pályázati feltételek:
Egy pályázótól egy alkotást várunk.
A pályamű kifeszített festővászonra vagy papírra készíthető, bármilyen technika
alkalmazható (vízfesték, tempera, olajfesték, ceruzarajz, szénrajz, zsírkréta,
pasztell, kollázs, montázs, vegyes technika), mérete A3-as lehet.
A pályaműveket fotózva, vagy szkennelve az alábbi címre kérjük elküldeni
szentmartonkopenye@gmail.com, az e-mailben kérjük feltüntetni az alkotó nevét,
életkorát, elérhetőségét, a mű címét és az alkalmazott technikát. Az alkotások
átvételéről e-mailben vagy telefonon egyeztetünk.

A pályamunkák beküldési határideje: 2020. június 12.

A pályázatra beérkezett alkotásokat 2020. június 15-én tesszük közzé az
alapítvány Facebook oldalán, ahol ezek megvásárolhatóak.

A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt pályaműveket 2020. június 21.-én hirdetjük.
Az alkotókkal telefonon vagy e–mailben egyeztetünk az ajándékok átvételéről.

„Gyermekek a gyermekekért” – a pályázaton részt vevő hozzájárul ahhoz, hogy az
alapítvány a beküldött alkotásokat jótékony célra fordítsa. A beérkezett
alkotásokat az alapítvány Facebook oldalán kínáljuk megvételre, az ebből
beérkező adományokból, nyári élménnyel színesítjük a rászoruló gyermekek
vakációját.

A pályamű elküldésével úgy tekintjük, hogy a törvényes képviselő beleegyezését
adta a pályázaton való részvételhez. A pályamű beküldésével a pályázó törvényes
képviselője hozzájárul ahhoz, hogy az alkotás a versenyt követően további
felhasználásra kerüljön. A pályaművet nem kapja vissza az alkotó, hanem a
rendezőbizottság tulajdonát képezik majd.

Szükség esetén az alkotások elkészítéséhez eszközöket (vászon, festék)
felajánlunk.

További információért az alábbi elérhetőségeken kereshet minket:
szentmartonkopenye@gmail.com
Tel.: +36 30 787 4695

Tájékoztató-adatkezelés Pályázati leírás

^