kedd, március 10th, 2020

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Balladamondás Arany emlékére

Március 6-7-én rendezték Nagykőrösön a XIV. Kárpát-medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Versenyt. A diákok színvonalas szakmai zsűri előtt bizonyították tehetségüket. Az izgalmakat változatos programok oldották: városnézés, múzemlátogatás, valamint a Kulturális Központban fellépett Csík János Kossuth-díjas zenész művésztársaival.

Iskolánkból Rátkai Bálint 12.N osztályos tanuló vett részt a több mint 200 diákot megmozgató versenyen. Bálintot az elődöntős csoportban a zsűri különdíjban részesítette.

Gratulálunk a helytállásért.

Tangl Lászlóné felkészítő szaktanár, munkaközösség-vezető

Gyermekszemmel 2020

A ” Gyermekszemmel 2020″ címmel megrendezésre kerülő rajzoló versenyt idén is a Derkovits Gyula Általános Iskola hirdette meg. Március 6-án, pénteken iskolánkat két tanuló képviselte. Ebben az évben természetről, növényekről, állatokról készülő alkotásokat kellett feldolgozni egy-egy vers illusztrációjaként. A versenyzők szabad kezet kaptak a technikai megvalósításhoz. A díjazottak mellett minden résztvevő jutalomban részesült.

Alkotásaik megtekinthetők a “Derkovits- tavasz” keretében rendezett kiállításon.

Alkotóink: Kovács Luca 2.c osztályos tanuló (Emléklap), Gyurkovics Marcell 4.a osztályos tanuló (Különdíj)

Gratulálunk!

Keszte-Orvos Krisztina, szaktanár

Nagyböjti pillanatok

A nagyböjt (lat. Quadragesima) szent idő, Jézus Krisztus negyven napi böjtölésének, majd kínszenvedésének emlékezete, amely hamvazószerdával kezdődik és húsvétvasárnapig tart. A nagyböjt napjainak száma Jézus pusztai böjtjéhez igazodik (vö. Mt 4,1-11; Mk 1,12-13; Lk 4,1-13). Mivel vasárnap a keresztény ember nem böjtölhet, a nagyböjt hamvazószerda és az első nagyböjti vasárnap közti hétköznapokból és a következő 6 hét hétköznapjaiból áll.

Iskolánkban a nagyböjti szent időt közös szentmisével kezdtük, amelyet dr. Székely János megyéspüspök atya mutatott be. A szentmisét követően diákjaink lelki programokon vettek részt: volt közös keresztút, szentségimádás, kiscsoportos foglalkozás, lelki bábelőadás a kicsiknek Kiss László atya vezetésével, különböző filmek megtekintése majd megbeszélése.

Biztatjuk a diákokat és a szülőket, hogy közösen is járják végig Jézusunk keresztútját az aulában.

Kurczina Teréz: Esés

Jézusunk, a nehéz kereszt
földre sújtott Téged;
Kínjaidtól együttérzés,
mi szívünkben ébred.

Bűnünk miatt látjuk Tested
föld porába hullva;
Gyengeségből elkövetjük
mégis-mégis újra.

Meggyötörten talpra állván
haladtál az úton;
Kitartásod szívünkben új
reménylángot gyújtson.

Lelkünk titkát jól ismerve
sem mondasz le rólunk;
Tetteidről hálatelten,
imádattal szólunk.

Maradj, Uram, segítségem
elesettségemben;
Rögös úton légy lámpásom,
lelkem el ne vesszen!

Hamvazószerda 2020
« 2 A 3 »
^