hétfő, január 27th, 2020

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

A Magyar Kultúra Napja alkalmából megyei versenyen vettek részt kollégistáink

Nevelőnőnk, Gabi néni kezdeményezésére neveztünk be a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium Trianon témájú versenyére.

Hosszas felkészítés után elérkezett a verseny napja. A versenyen mi voltunk az egyetlen lány csapat. Először bemutatták a szervezőket és a zsűri tagjait. Ezután kiosztották a feladatlapokat, melyeket rögtön neki is álltunk kitölteni. Ezen az írásbelin 45-ből 37 pontot értünk el. Egy kis szünet után elkezdődött a szóbeli rész, ahol Trianon könnyei címmel verset is írtunk. A versenyt 49 ponttal zártuk, így pontszám szerint második helyezettek lettünk, de mivel az első helyen hármas holtverseny alakult ki, a negyedik helyre kerültünk.

Egyik csapattagunk, Cseke Klaudia a „Trianon 100 – 10 vers” kategóriában verseskötetet készített Racker Zsaklin illusztrációjával, mellyel első díjat nyert.

Összességében izgalmas verseny volt. Örülünk, hogy részesei voltunk! Jövőre is szívesen megmérettetjük tudásunkat.

2020.01.22.

(Cseke Klaudia, Gersei Vivien, Vadász Laura-kollégium)

Fantasztikus volt idén is a sítábor

A brenneres sítábor idén is remekül sikerült. Iskolánkból Bognár Zoltán, Szeiler Bálint, Vassné Szilvágyi Mónika, a celldömölki iskolából Kelemen Kornél, a Vas Megyei Szabadidősport Szövetség részéről Havasi Attila kísért bennünket a Murau mellett található Kreischbergre.
A kb. 80 táborozót különböző, ügyesség szerinti csoportokba osztották.
Az első csapatot Attila bácsi vezette, aki a síeléssel ismerkedő gyermekeket és felnőtteket oktatta. A haladók egyik csapatát Bálint bácsi segítette a biztonságos és izgalmas sportolás felé, a sort Móni néni óvó tekintete zárta. A másik haladó csapat Zoli bácsi vezényletével fejlesztette tudását, aki poénjaival, vicceivel mindig jó hangulatot teremtett.
A negyedik brigád vezetője Kornél bácsi volt. Vele a csapattagok inkább száguldoztak, erdei utakat fedeztek fel, de a trükkök és a versenyek sem maradhattak el.
Esténként a panzió éttermében a gyerekek társasjátékaikkal, táncukkal feldobták a hangulatot, míg szüleik és oktatóik beszélgettek, pingpongoztak.
Minden nap gyorsan elszaladt ebben az igazán klassz táborban.
Voltak kisebb esések a pályán, rossz irányba síelés, de a gyerekek, szüleik és oktatóik ügyesen átvergődtek minden nehézségen.

Köszönjük Zoli bácsinak a szervezést, az oktatóknak, kísérőknek a sok munkát és törődést, a gyerekeknek a kitartást és helytállást! Síelj velünk jövőre (is)!!!!

Írta: Vass Gréta  5.b

Sítábor 2020
« A 3 »
^