szerda, május 15th, 2019

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Brenner-est Laura nővérrel

Klasszikus közgazdasági karrierbe kezdett, sikeres menedzser volt a 80-as évek végén és a 90-es évek elején. Aztán egy családi esemény részben átírta ezt a pályát és belépett a dominikánus rendbe – mesélte diákjainknak és a hallgatóságnak Baritz Sarolta Laura nővér, aki 2019. május 14-én iskolánk vendége volt.

Délelőtt a 7. és a 8. osztályos tanulóknak beszélt az emberközpontú közgazdaságról, majd este a diákoknak, iskolánkban dolgozó pedagógusoknak, szülőknek és érdeklődőknek mesélt életéről, mindennapi teendőiről. Eredeti szakmáját egyébként nem hagyta ott, írásaiban és az egyetemi katedrákon a közgazdaságtan megújításáról, az emberközpontúságról és a fenntartható fejlődésről beszél, ami világnézettől függetlenül a jövő záloga lehet.

Sok érdekességet tudtunk meg arról, hogyan is látta Aquinói Szent Tamás a jót, mindazt, ami értéket jelent: ő az anyagi javakat is jónak mondja, amennyiben eszközök. A pénzt is jónak mondja, amennyiben eszköz. A profitról azt állítja, hogy amennyiben erényes dolgot segít elő, márpedig nem kételkedhetünk abban, hogy a profit erényes dolgot segít elő, annyiban jónak mondjuk és hasznosnak. Ezt a gondolatot Firenzei Szent Antonin viszi tovább, aki a 15. században élt, hogy ha végül is az erényes tettek az örök életet segítik elő és a profit az erényes tettet segíti elő, akkor a profit elősegítheti az örök életet.

Köszönjük a résztvevő diákoknak, akik az est moderátorai voltak: Fogl Noémi, Hetényi Adél, Radócz Eszter, Tóth Boglárka, Vámosi Áron. A fotókat Devecsery Veronika készítette. Külön köszönet dr. Melegáné Somogyi Tímea tanárnőnek, aki segített az est szervezésében.

Folytatjuk a sorozatot a 2019-2020-as tanévben is!

H.Pezenhófer Brigitta gimnáziumi tagozatvezető

Mi a pálya? – 2019-es pályaorientációs nap

A tavalyi évhez hasonlóan 2019-ben is egy pályaorientációs napot szerveztünk a diákoknak, idén ez május 2-án valósult meg. Mind az alsó mind a felső tagozatosok részt vettek a projektnap programjában.

Az alsósoknál forgószínpadszerűen zajlottak a foglalkozások a különböző helyszíneken: volt, ahol Halász Judit dalt kellett énekelniük Sehallselát Dömötörről, puzzlét rakhattak ki foglalkozásokról, de a találós kérdések közé is rejtettek el nekik a tanító nénik foglalkozásokat, sőt nagyon jól érezték magukat a Mekk Mester barkochba játék során is. Közben szülők is érkeztek az alsós osztályokba, hogy bemutassák a kisdiákoknak a foglalkozásukat.

A felső tagozatosok közül minden évfolyamon voltak üzemlátogatások a nap folyamán. Az 5. b  osztály a mentőállomáson , a 6. a osztály a MAM cumigyárban, a 7. a osztály a Szombathelyi Televíziónál, a 8. a osztály pedig a Schaeffler Kft-nél tett látogatást. 9-10. évfolyamos gimnazistáink a Pázmány egyetemre utaztak, 11. évfolyamosaink pedig a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe látogathattak el.

A többi osztálynak az iskolában volt lehetősége szervezett programokon részt venni a Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat szervezésében. Pályaválasztási tanácsadási pedagógusok, szakemberek (pszichológusok) előadások keretében beszélgettek velük a szakmák világáról, a készségeikről és képességeikről, munkakörülményekről, pályaérettségről. Betekintést nyerhettek a „Mi a pálya?” sorozat kisfilmjeibe, ahol számukra érdekes, ill. kevésbé ismert szakmák hátterét ismerhették meg. Megtudhatták, miben jók, és mi érdekli igazán őket.  Egészségügyi témában is kipróbálhatták a gyerekek a mankó használatát, de azt is átélhették, milyen érzés egy kerekesszéket irányítani. Műsérüléseket láthattak el, gipszet készítettek egymásnak és gyakorolhatták az újraélesztési technikát, vagy a gyermekgondozási tevékenységet a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkatársainak vezetésével. Tartalmas napot tudhattak maguk mögött.

Morosits Eszter és H. Pezenhófer Brigitta

Pályaorientációs nap 2019
« 1 A 3 »

BOLDOG BRENNER RAJZPÁLYÁZAT ÉS ALKOTÓVERSENY 2019

„Az öröm pillanatai”

Iskolánk aulájában harmadik alkalommal gyűltek össze a versenyző diákok közös alkotásra. Idén az öröm pillanatairól készültek szebbnél szebb művek.

A verseny most is két fordulóból állt. Az első fordulóban, a meghirdetett pályázatra rajzokat, festményeket kértünk. A beérkezett 150 alkotásból a zsűri 57 képet választott ki, és ezek készítőit hívtuk meg iskolánkba május 13-án. A szombathelyi iskolákon kívül érkeztek lelkes gyerekek. Sárvárról, Zalaegerszegről, Kőszegről, Vépről és Toronyból is Az alkotóverseny Englert Zsolt igazgató úr köszöntő szavaival kezdődött, majd Ábrahám Lili (3.c) hegedűn, Szabó Liza (4.c) fuvolán játszott. Marton Katalin rajztanár ismertette a verseny menetét.

A zsűri tagjai: Tóth Csaba Munkácsy díjas festőművész, az ELTE főiskolai docense, Varga Bernadett iparművész a Művészeti Szakgimnázium tanára, és Tálas József az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága igazgatója, általános- és középiskolai rajztanár.

A díjátadón Tóth Csaba, mint a zsűri elnöke méltatta az alkotásokat.

Alsó tagozaton 1.-2. osztályban I. helyezést ért el: Nyári Krisztofer (2.o), II. helyezés: Molnár Amarilla (2.o), III. helyezés: Dragovics Imola (2.o).

3.-4. osztályban I. helyezést ért el: Kiss Katalin (4.o), II. helyezés: Németh Kitti (3.o), III. helyezés: Preinsberger-Gyürüs Flóra (3.o)

Felső tagozaton 5.-6. osztályban I. helyezést ért el: Rouchon Dorián (5.o), II. helyezés: Molnár Julianna (6.o), III. helyezés: Németh Boglárka (6.o).

7.-8. osztályban I helyezést ért el: Palánk Vanessza (8.o), II. helyezés: Németh Liza (8.o), III. helyezés: Kovács Zoé (7.o)

Hála a Mennyei Atyának az alkotóverseny pillanataiért, hogy létrejöhetett, és a művészetet szerető gyerekeket megajándékozhatta.

Marton Katalin főszervező, szaktanár

Alkotóverseny 2019
« 1 A 6 »

 

 

^