KÉK futáson a brenneresek – szimpátia futás az autizmussal élő gyermekekért

Az Autizmus Világnapja programsorozat részeként, már másodszor került sor – a PontMás Vas Megyei Autista Gyermekekért Alapítvány szervezésében – a kék szimpátia futásra, amellyel a szép számú résztvevő ráirányíthatta és felhívhatta a figyelmet az  autizmussal élőkre és családjaikra.

Azok számára, akiknek fontos, hogy személyes jelenlétükkel és részvételükkel is hitet tegyenek egy jó ügy mellett, erre kitűnő alkalmat szolgáltatott a Csónakázó-tó körül, az edzettségi állapottól függően teljesíthető táv.

Iskolánk 5. b osztálynak tanulói – néhány lelkes szülővel kiegészülve – jókedvűen és örömmel teljesítette az 1.5 km-es távot. A gyerekek ezzel tanúbizonyságot tettek szociális érzékenységükről, empátiás készségükről. Egyben megtapasztalták, hogy milyen felemelő érzés kiállni és tenni valamiért, amiben hisznek, és amit fontosnak tartanak.

Pedagógusként nagyon fontosnak tartom, hogy a nevelés szerves része legyen a másokra való odafigyelés, a másokkal való törődés és a másság elfogadása, hogy természetes legyen a segítés. Az ilyen rendezvények kitűnő lehetőséget adnak erre és nagyon jó hatással vannak az osztályközösség építésére is.

Köszönet illet minden résztvevőt.

Karagityné Geiger Szilvia (az 5. b osztályfőnöke)



Comments are Closed

^