hétfő, március 18th, 2019

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Sikerek történelemből!

Idén második alkalommal indultak gimnazista diákjaink a Kosáry Domokos Történelemversenyen. A tavalyi országos sikerek után lelkesen jelentkeztek 7.-től 10. évfolyamig a történelmet szívesen tanuló diákok. Az iskolai válogató után a regionális fordulóra, Győrbe 7 diák is eljutott: 10. évfolyamon Haller Dorka és Gaspari Balázs, 8. évfolyamon Kiss Tamás és Kiss Mihály, 7. évfolyamon Mészáros Alexandra és Horváth Márk. Az országos döntőbe – melyet Budapesten rendeznek március 30-án a Nemzeti Múzeumban – három tanuló is bejutott, Horváth Márk (7. m), Kiss Tamás és Kiss Mihály (8.m). Misinek emellett a Savaria történelem verseny 2. fordulóján is sikerült továbbjutnia az országos megmérettetésig. Ennek döntője áprilisban lesz, itt Szombathelyen. A versenyen szép eredményt ért el Gaspari Dóra (8.n) és Ádám Ágoston (8.m) is.

Eddigi eredményükhöz gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

Morosits Eszter

felkészítő, magyar-történelem szakos tanár

Megemlékezés, beszélgetés a kommunizmus áldozatairól

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a 10-11. évfolyamos gimnazistáink számára Dr. Kövér Istvánt, a Recski Szövetség Nyugat-Dunántúli Szervezetének elnökét hívtuk meg iskolánkba. A megemlékező beszélgetésen diákjaink hallhattak a magyarországi kommunista diktatúrák két korszakáról, valamint kérdéseket is feltettek az előadónak. A diákok kézbe foghatták diákjaink a „vasfüggöny” egy darabját. Iskolánk könyvtára a korszakkal foglalkozó helytörténeti könyveket kapott ajándékba, melyeket az előadó szerkesztett és írt.

Fotó és szöveg: Nagylaki András

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ha húshagyókedd, akkor palacsinta!

Az angolszász országokban húshagyókedden hagyományosan palacsintát sütnek, mert a böjt kezdetéig minden állati eredetű terméket – tejet, vajat, zsírt – fel kell használni.
Néhány éve több angolos csoport is palacsintát hoz ezen a napon az angolórára, idén azonban a 7.n-esek arra vállalkoztak, hogy helyben készítik el ezt a finomságot. Sőt, ebben az évben először –hagyományteremtő szándékkal- palacsintafutást is rendeztünk az iskola udvarán.
A legenda szerint a futás egy kis angol falucskához (Olney), valamint egy angol háziasszonyhoz kötődik, aki palacsintasütés közben, a harangszót meghallva döbbent rá, hogy elfelejtett misére menni, és fejkendőben, kötényben, serpenyővel a kezében rohant a templomba.
19 csapat vállalkozott rá, hogy e történetet megelevenítve próbára teszi gyorsaságát és ügyességét. Két kategóriában (5-6-7. és 8., 10. évfolyam) versenyeztek a vállalkozó kedvű diákok. A versenyt a 6.n, valamint a 10.n osztály egy-egy csapata nyerte. Éttermi utalványt kaptak jutalmul, amiből közösen palacsintázhatnak, a dobogósok mini palacsintát, minden résztvevő édességet vihetett haza.
Ezúton is köszönjük a Forum Étterem és az Alvég Étterem felajánlását.

A Szombathelyi Televízió beszámolóját itt tekinthetik meg:
http://www.sztv.hu/hirek/elso-alkalommal-szerveztek-palacsintafutast-a-brenner-iskolaban-20190305

Szöveg: Vassné Szilvágyi Mónika

Fotó: Vámosi Áron

Pancake day
« 2 A 2 »
^