Lovagi Milán volt a II. Brenner-est vendége

Szép számban gyűltünk össze 2019. február 18-án este a Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium aulájában, hogy megismerjük Lovagi Milán fotóst, aki nemrég egy egyedülálló kezdeményezést indított el.

A Brenner-estek célja, hogy olyan, a közvetlen környezetünkben élő személyeket ismerjünk meg, akik rátaláltak hivatásukra, azt példaszerűen gyakorolják, emellett pedig őrzik a keresztény hitet és tovább is adják.

A Brenner-est sorozat második vendége Lovagi Milán fotós volt, aki valóban a fotózás megszállottja. Ahogy internetes oldalán írja: „egy olyan dolgot igyekszem létrehozni, ahol az ember van a középpontban.” Ezen az estén nálunk ő volt a középpontban, illetve az a kezdeményezés, amellyel megmozdította az egész várost, az egész megyét, sőt az országot.

Iskolánk 9-10-11. osztályos tanulói kérdezték Milánt hivatásáról, majd arról az akcióról, amelynek keretében a DÉMÉTÉR házat támogatja. A Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán évente 45-50 gyermeken végeznek életmentő csontvelő-átültetést. A Démétér Ház egy olyan létesítmény, ahol a család és a szeretet gyógyít. Itt azért dolgoznak, hogy a transzplantált gyermekek nagyobb eséllyel gyógyulhassanak és a családdal együtt könnyebben viseljék a megpróbáltatásokat.

A brenneres közösség is az ügy mellé állt és mosolyunkkal támogattuk a kezdeményezést!

Köszönjük minden diákunknak, aki eljött! Külön köszönet a műsorvezetésért Bakk Sára (9.N), Feitli Petra (10.N), Hetényi Adél (10.N) és Vámosi Áron (11.N) tanulóinknak illetve Fogl Noéminek (11.N), hogy énekével ismét elkápráztatta a közönséget.

Köszönet minden jó szándékú kollégának és szülőnek, hogy részt vettek az eseményen és támogatták ezt a jó ügyet!

Szöveg és fotó: H.Pezenhófer Brigitta

Második Brenner est

Comments are Closed

^