vasárnap, február 10th, 2019

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Kis csoport, nagy lelkesedés – arany minősítés

Iskolánk alsó tagozatos tornacsapata a városi tornaversenyen (2019. február 9.) arany minősítést kapott és ezzel bejutott a városi döntőbe. A Bolyaiban megrendezett versenyen talajgyakorlatot, szekrényugrást és kézenjárást mutattak be a lányok.

A csapat tagjai:

Farkas Luca 3.c

Holczbauer Hanna 4.a

Horváth Panna 4.a

Igriczi Vivien 4.a

Östör Dorka 4.a

Zsugonits Nóra 4.a

Nagy köszönet Pócza Tímea tanárnőnek, aki Nagyné Fekete Zita mellett segített a csapat felkészítésében!

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

„Fény gyullad a szememben, tűz lobban a versemben.”

VERS-JÁTÉK  DEVECSERY LÁSZLÓ KÖLTŐVEL

Devecsery László, író, költő, rendező, tanár látogatott el a 4. a osztályba., hogy egy rendhagyó magyar óra keretében elvarázsoljon bennünket. Mint mindenhova, hozzánk is „pár kiló” verssel érkezett. A vidám, játékos foglakozáson szó esett arról, hogy első verse 50 évvel ezelőtt jelent meg, azóta pedig 46 könyvét adták ki. Műveivel több pályázatot, díjat nyert. Verses utazásunkat egy postakocsival kezdtük, ellátogattunk egy disznóölésre, majd a hónapokkal játszottunk. Színes-rímes gyermekversei mellett érdekes történeteket hallhattunk Kanadáról, Párizsról is. Képzeletbeli utazásunk végén egy-egy könyvjelzővel kedveskedett nekünk, és dedikálta verses könyvét.

Köszönjük a verseket, játékokat, sok szeretettel visszavárjuk ősszel Laci bácsit újra játszani, verselni!

„Varázslat történt számtalan,
felhők játszottak száz mesét,
s a délután is véget ért!”

Lőrincz Anikó osztályfőnök, osztálytanító 4.a

Devecsery Laci bácsi
^