Felvételi információk!

A szombathelyi Boldog Brenner János iskola a 2019/2020-as tanévre is meghirdeti nyolc évfolyamos gimnáziumi képzését, amelyre várja tehetséges, jó képességű, tanulásra motivált negyedik osztályos diákok jelentkezését. Ebben az évben a 8. évfolyamos diákok számára a nyolc évfolyamos gimnázium kilencedik évfolyamára való becsatlakozásra lesz lehetőség.
Szeretettel várjuk Szombathelyről és környékéről, sőt kollégiumunk lehetőségeit kihasználva nagyobb távolságról is azokat a gyermekeket, akik kiemelt színvonalú, vallásos és keresztény szellemű képzésben szeretnének részt venni a felső tagozat kezdetétől egészen az érettségiig.
Az intézményben felvételi tájékoztatót tartunk 2018. október 25-én (csütörtökön) és 2019. január 17-én (csütörtökön) 17 órai kezdettel.
Helyszín: Szombathely, Táncsics Mihály u. 48. Bejárat a Brenner Tóbiás körút felől.
A jelentkezéshez szükséges nyomtatványok elérhetők 2019. januárban az iskolában és az intézmény honlapján.
A központi (középiskolai) jelentkezés határideje 2019. február 18.


Felvételi követelmények:

Az iskolában a központi írásbeli felvételi eredményét nem kérjük, de minden jelentkezőt (4. és 8. évfolyamost is) szóbeli elbeszélgetésre várunk. A beszélgetés célja a jelentkező értékrendjének megismerése, külön szaktárgyi felkészülés nem szükséges hozzá.
A beszélgetéseket – amelyre természetesen a szülőket is szeretettel várjuk – február 25. és március 8. között szervezzük, az egyéni időpontokról minden hozzánk jelentkezőt értesítünk.

8 évfolyamos gimnázium 5. évfolyama (4. osztályos tanulóknak):
A felvételnél a 3. évfolyam év végi, illetve a 4. évfolyam félévi eredményeit vesszük figyelembe az alábbi tantárgyakból: magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv, matematika, környezetismeret.
8 évfolyamos gimnázium 9. évfolyama (8. osztályos tanulóknak):
A felvételnél az 5., 6., 7., évfolyam év végi és a 8. évfolyam félévi eredményeit vesszük figyelembe az alábbi tantárgyakból: magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv, történelem, matematika, természetismeret, fizika, kémia, biológia, földrajz. Mindkét területen az általános iskolából hozott osztályzatok összegéből áll össze a pontszám.

A felvételkor előnyt jelent:

– plébánosi ajánlás,
– kiemelkedő versenyeredmények.
Az ajánlás és az oklevelek a jelentkezési laphoz csatolhatók, vagy elhozhatók a beszélgetésre.
A 4. évfolyamos tanulók jelentkezési lapjait a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program egyéni jelentkezők számára létrehozott felületén kell előállítani a szülőknek, majd kinyomtatva továbbítani. Ebben szükség esetén iskolánk segítséget nyújt januárban a szülőknek.
A 8. évfolyamos tanulók jelentkezési lapjait az általános iskolájuk készíti és küldi el.

 

Comments are Closed

^