hétfő, október 15th, 2018

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Cirkusz tudós szemmel – gimnazista beszámoló

Iskolánk felsőbb évfolyamaiból 5 osztállyal részt vettünk a Magyar Nemzeti Cirkusz különleges előadásán. A Kanizsai Dorottya Gimnázium tanárai hozták létre a Tudomány a porondon című műsort. Az előadás nagyon érdekes volt, mivel annak ellenére, hogy csak részleteket láthattunk az esti cirkuszi előadásból, a tanárok elmagyarázták a mutatványok fizikai, matematikai és biológiai hátterét. Ez nagyon emlékezetessé tette az előadást. Ráadásul láthattuk a cirkusz legújabb szenzációját, Lellét, a zebmárt. Lelle ugyanis félig zebra és félig szamár!

Ez csak töredéke volt a Magyar Nemzeti Cirkusz látványosságainak, szóval mindenkinek ajánljuk, hogy nézze meg a cirkusz előadását, mert sok élményben lesz része!
Köszönjük Saci néninek, Csilla néninek, Mónika néninek, Feri bácsinak és nem utolsó sorban Gabi néninek, hogy részesei lehettünk ennek a csodákkal és tudománnyal  teli különleges világnak!
Kiss Tibor, Sámson Bálint 9.n

„Határtalanul” búcsúest a közeli találkozás reményében

A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium 11.-es diákjai egy hetet töltöttek Szombathelyen a Brenner János Gimnázium 10. és 11. osztályos tanulóinak vendégeiként, ismerkedve a várossal, a környék nevezetességeivel.

Az utolsó est programjára a Brenner gimnáziumban került sor. Az iskola aulája adott méltó helyszínt a közös beszélgetésre. Bevezetésként a házigazdák kis műsorral kedveskedtek: Székely Orsolya citerán vasi népdalokat adott elő, Rátkai Bálint pedig Gyóni Géza versét szavalta el. Ezután minden diák elmondhatta tapasztalatait, élményeit. Az erdélyi diákokat megragadta az iskola modern épülete, felszereltsége. Kiemelték az érdekes programokat, a kőszegi, soproni kirándulást, a herendi porcelánmanufaktúra különlegességét, a Balaton szépségét, Budapest látványosságait. Elmondásuk szerint a szombathelyi városnézés is emlékezetes marad: a toronymászás a Székesegyházban, Püspök atya kedvessége, a Szent Márton-templom kriptája, a közös séta a Fő téren, a meccsek a sportcsarnokban mind felejthetetlen emlékek. Megköszönték az őszinte, kedves, szeretetteljes fogadtatást, amelyben az iskolában részesültek.

A szombathelyi diákok is pozitív élményekről számoltak be, hiszen az erdélyiek természetes közvetlensége, szívélyessége igazán ritka kincs a mai világban. S persze a beszélgetések során sok új dolgot tudtak meg Erdélyről, az ott élő magyarok életéről. Mindkét csoport egyetértett abban, hogy sokkal több közös programot szerettek volna még, amelyet azonban sajnos a pályázat keretei már nem tettek lehetővé.

Ezután közös éneklés következett, felcsendült az iskola aulájában, a Boldogasszony anyánk… és a Régi székely himnusz:

„Vándor fecske hazatalál,
Édesanyja fészkére száll,
Hazajöttem, megáldott a
Csíksomlyói Szűz Mária.”

A vendéglátók kis búcsúajándékkal is kedveskedtek minden erdélyi diáknak, többek között Boldog Brenner Jánosról szóló könyvecskével.

Az est fergeteges táncházzal zárult, mindenki igazán jól érezte magát. A búcsúzkodás során már az áprilisi viszontlátásról is szó esett, hiszen jövőre a brenneres diákok látogatnak Csíkszeredára.

Szombathelyen valóban megszűntek a határok, és az összetartozás érzése csillogott a szemekben, és talán gyökeret vert a szívekben is.

Erdély 02

Szöveg: Tangl Lászlóné

Fotó: Németh Roland

Vámosi Áron 11.n

Erdélyi diákok a Brenner gimnáziumban

A „Határtalanul! Együttműködés középiskolák között” program keretében 42 erdélyi diák és 2 kísérőtanár érkezett a Brenner gimnáziumba a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumból. Az utazást a Brenner iskola 10. és 11. osztályosainak sikeres pályázata tette lehetővé, így első alkalommal valósulhatott meg találkozó határon túli magyar diákokkal az intézményben.

A keddi napot a két iskola tanulói együtt töltötték. Délelőtt a vendéglátó Brenner gimnáziumban kezdődtek a közös programok. Englert Zsolt igazgató úr köszöntő szavait követően az osztályok rövid bemutatkozása következett, amelyet saját forgatású kisfilmekkel, illetve ppt bemutatóval illusztráltak a tanulók. Ezután az iskola bejárása következett, a brenneres diákok kalauzolásával ismerkedhettek meg az erdélyiek az épülettel, az itteni tanulási lehetőségekkel, magyar társaik életével. A program végén a vendégeket finom falatokkal kínálták a házigazdák, majd délután a város megtekintésével folytatódott a nap.

Az első állomás a Székesegyház volt, ahol dr. Székely János püspök atya személyesen fogadta az erdélyi csoportot, a kísérő brenneres diákokat és tanáraikat. A sok lépcső megmászása után a Székesegyház tornyából gyönyörködtünk a kilátásban, s megtekintettük a Madonna-kápolna feletti oratóriumban levő kiállítást, amely a Székesegyház lebombázása során okozott pusztítást, az újjáépítést mutatja be.  A templomban Püspök atya vezette a csoportot, a Madonna kápolnában közös imára is sor került, valamint felcsendült a „régi” székely himnusz, amely mindannyiunk szívét megdobogtatta. Ezt követően a püspöki palota termeit, kiállításait csodálhattuk meg, majd Püspök atya vendéglátását élvezhettük.

Köszönjük Püspök atyának ezt a szeretetteljes, szívélyes fogadtatást.

Szombathely nevezetességeivel ismerkedhettek meg ezután az erdélyi diákok. A belvárost kisebb csoportokban a szombathelyiek vezetésével tekintették meg, akik előre felkészültek az idegenvezetésre. A séta során lehetőség nyílt ismerkedésre, beszélgetésre, megfigyelni a székely nyelvjárás jellegzetességeit. Az utolsó állomás a Szent Márton-templom és Látogatóközpont volt, ahol Schauermann János atya érdekes dolgokat mesélt a híres Szentről és a templom történetéről.

A nap programja vacsora után közös sporttal, focival, kosárlabdameccsekkel, vidám beszélgetéssel folytatódott az iskola tornacsarnokában.

Fárasztó, de tartalmas napot töltöttek együtt a diákok, amelynek során nemcsak a városról, a nevezeteségekről, az iskoláról gyűjtött új információkkal gazdagodtak, hanem kissé bepillanthattak egymás életébe, és tán új barátságok is szövődtek.

 

Erdély 01
« 2 A 2 »

Szöveg: Tangl Lászlóné

Fotó: Németh Roland

Vámosi Áron 11.n

^