kedd, szeptember 18th, 2018

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

A 7. n osztály kirándulása Szlovéniában

Az osztályunk megnyert egy pályázatot, amely által 800 ezer forintot kaptunk. Így – ezt a pénzt felhasználva – elutaztunk Szlovéniába két napra.

Szeptember 7-én indultunk az iskola elől. Reggel hét óra körül volt a gyülekező. Fél nyolckor már mindenki a buszban ült, és elindultunk. Azt út hosszadalmas volt. Három és fél órát utaztunk körülbelül, mire az első megállóhelyünkre, a festői szépségű taváról nevezetes Bledbe értünk. Valóban gyönyörű látvány tárult elénk, ugyanis a tó közepén van egy sziget, amin egy templom tornyosul gazdag növényzettel körbeölelve. A szigetre a helyi „pletna” nevű bárkával mentünk. Kilencvenkilenc lépcsőfok fogadott minket, ami a kis templomhoz vezetett, amelynek jellegzetes nevezetessége a főhajójában elhelyezett “kívánságot teljesítő harang”.  A legenda szerint, aki háromszor megszólaltatja ezt a harangot, és hisz Istenben, annak teljesül a kívánsága. Így a szigeten szinte mindig szól a harang, hisz egy turista sem szeretné kihagyni ezt az élményt.  A templom mellett egy különálló harangtorony épülete magasodott, amelynek tetejéről további szép látvány tárult elénk. A másfél órás ittlétünk után már csak másfél órás út várt ránk. Postojnába mentünk, ahol a világ egyik legnagyobb cseppkőbarlangját néztük meg: a Postojnai-cseppkőbarlangot. Ez az egyedüli olyan hely a világon, melynek föld alatti tájait elektromos kisvasúttal lehet bejárni. Mindenki kapott egy készüléket, melynek segítségével magyarul hallottuk az idegenvezetést. A barlangban 9°C volt. Láttunk különféle színű és alakú cseppköveket, és azt is megtudtuk, hogyan alakulnak ki. A végén közelről is megnézhettük a barlangnak az egyik híres élőlényét, a barlangi vakgőtét.

Majd a szállásunkhoz értünk, ami Postojnától pár kilométerre volt. Itt bőséges vacsorát kaptunk. Kőbungalókban aludtunk, és eljött a másnap reggel. A finom reggeli után összepakoltunk, majd a szlovén tengerpart egyik hangulatos kisvárosába, Koperbe vitt minket a busz. Mivel buszokat ebbe a kisvárosba nem engedik be, így a város szélétől sétálnunk kellett egy-két kilométert. Mikor megláttuk a tengert, nagyon örültünk, de még további séta várt ránk, hogy elérjük a tenger melletti szabadstrandot. A délelőttöt itt töltöttük, délután pedig megnéztük az olaszos hangulatú belvárost. Szűk utcákon mentünk el az óváros központjában lévő térre, ahol szinte egy helyen gyűlik össze a város összes nevezetessége. Itt a lányok kicsit megpihentek, a fiúk pedig fociztak.

Hazafelé közel ötórás utazás várt ránk, de ezt az időt is nagyon jól eltöltöttük. Úgy érezzük, hogy felejthetetlen élmény lesz számunkra ez az osztálykirándulás, és köszönjük Enikő néninek, hogy elvitt minket.

Szatmári Emese 7. n

A 7. n osztály kirándulása Szlovéniában

 

                                                                                                   

^