hétfő, szeptember 17th, 2018

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Veni Sancte és bűnbánati liturgia a kollégiumban

A kollégiumi évnyitó szentmisére szeptember 10-én, hétfőn került sor a Székesegyházban. A kollégium diákjai kettesével sorakoztak és így vonultak ki az épületből. Mindenki szép ünnepi ruhában pompázott, a lányokon matrózblúz, a fiúkon pedig sötét öltöny volt. Szár Gyula Gergely atya vezette a misét, mellette pedig két cserkész fiú ministrált. Sok minden elhangzott az új tanévvel és a tanulással kapcsolatban, valamint a kollégiumi életről is.

Két nappal később, szeptember 12-én este bűnbánati liturgiát tartott Gergely atya meghívására Molnár János atya. Szerintem elég érdekes és elgondolkodtató volt amit mondott és olvasott nekünk. Próbált minket a negatív gondolatoktól a pozitívak felé terelni érdekes, humoros példákkal.
Több pozitív gondolatom és érzésem is lett az elmúlt időben a liturgia óta, ezt neki köszönhetem.
A bűnbánati liturgia végeztével elmehettünk gyónni, vagy lelki beszélgetésen vehettünk részt.

Bölöni Réka és Vadász Laura -kollégium

Veni Sancte - Kollégium 2018.
^