kedd, április 10th, 2018

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Rendhagyó irodalom óra iskolánkban

2018. április 10-én az 1990-ben alakult Tarisznyások együttes tette felejthetetlenné a délelőttöt diákjaink számára az “Olvasás hete” rendezvényünk keretében. Az együttes megalakulását követően versekhez kezdett saját zenéket írni. A verseket a magyar költészet szinte kimeríthetetlen kincsestárából merítik.  Weöres Sándor, Petőfi Sándor, Kányádi Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Osvát Erzsébet,  Zelk Zoltán, Csoóri Sándor, Tarbay Ede, Szalai Borbála, Hajnal Anna, Donászy Magda, Dénes György költészete mellett fontosnak tartják a Vas megyében született, itt élt vagy élő költők (Weöres Sándor, Gazdag Erzsi, Balogh József, Devecsery László) verseinek megzenésítését, megismertetését, folyamatos műsoron tartását is. A színes repertoárból hallhattak tanulóink másfél órás koncertet Kiss Attila, Pados Zsolt és Molnár András előadásában.

Tarisznyások_2018
« 2 A 5 »

Cikk: Virágné Geiszler Éva

Fotó: Vámosi Áron 10.n

Szent Sír-őrzés – Egy régi húsvéti néphagyomány újraélesztése

Csapatunk 1990-től mintegy 20 éven át minden évben Nagypénteken és Nagyszombaton őrizte a Madonna-kápolnában a Szent Sírt. Aztán egy pár éves kihagyás után tavaly úgy döntöttünk, hogy ezt a hagyományt felelevenítjük. Így tavaly is, és idén 2018-ban is Nagyszombat délelőttjén, egymást váltva őrt álltak a kis- és nagycserkészek őrsi zászlóikkal a Szent Sír mellett. Mivel létszámban és lelkesedésben nem volt hiány, ezért idén a Szent Kereszt-ereklye melletti őrséggel is kiegészült cserkészszolgálatunk. A pihenő őrök a Brenner Kollégiumban ezalatt húsvéti kézműves foglalkozást tartottak: nemezeltek, dekupázsoltak, festettek. Közben gitáros énekeket énekeltünk és az Úr Jézus haláláról elmélkedtünk. Az elkészült alkotásokat fényképen is megörökítettük. A Szent Sír-őrzést közös imádsággal zártuk.

Nagylaki András

csapatparancsnok

387.sz. Szily János cserkészcsapat

Szent Sír_2018
« 1 A 2 »
^