hétfő, április 9th, 2018

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Budapestre kirándult a 7.m

Tartalmas programnak ígérkező kirándulásra indultunk 2018. március 26-án hétfőn reggel 6 órakor a vasútállomásról. Hiába késett a vonatunk időben odaértünk a első állomásunkra a Nemzeti Színházba. Először egy idegenvezetésen vettünk részt, ahol bemutatták a színházat. Rengeteg dolgot megtudtunk a színház történetéről, hang-és fénytechnikájáról, valamint a kertben álló szobrokról. Ezek után megnéztük a János Vitéz című előadást, majd tömegközlekedéssel indultunk a Petőfi Sándor Irodalmi Múzeumba. Itt az „Önarckép álarcokban” című Arany János kiállítást tekintettük meg. A rendhagyó irodalomórán sok információt tudtunk meg Arany és Petőfi barátságáról, valamint Arany életéről. A következő és egyben utolsó helyszín a Szent István Bazilika volt. Kovács Gergely idegenvezetőnk élményszerűen mesélt a bazilikáról. A szent jobb előtt gyönyörűen hangzott közös énekünk. Mielőtt még sietve elindultunk volna a vonatra Puskás Ferenc sírjához is leszaladtunk. A kirándulás nagyon jó volt, a sokszínű programok rengeteg élményével indultunk haza.

Schmidl Bíborka 7.m

Budapest_2018
^