Muzsikavalkád

A Filharmónia Magyarország célja a klasszikus és kortárs zene fókuszba helyezése a különböző korosztályok életében. A bérlet második előadásán vehetett részt kedden iskolánk minden felsős tanulója. Szép hóesésben sétáltunk el a Bartók Teremhez, ahol a „Muzsikavalkád” című zenés összeállítást láthattuk és hallhattuk a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésében. Többek között Mozart, Haydn, Bach műveiből adott elő részleteket a zenekar.

Thomas Kornél karmester segítségével igazi interaktív élményben lehetett részünk. Az amerikai születésű művész gondoskodott róla, hogy ne legyen unalmas a koncert senki számára. Voltak, akiket a Csillagok háborúja c. film betétdala, másokat a rögtönzött „vezénylés-óra” nyűgözött le. Két kiváló énekes, Ócsay Annamária és Bognár Szabolcs is emelte a produkció fényét, akik többek között Rossini Macska Duettjével varázsolták el a közönséget. Az előadást Strauss: Éljen a magyar c. műve zárta, melynek végén lelkesen kiáltott fel egy emberként közönség és zenekar: „Éljen!!”

Filharmónia_2018


Comments are Closed

^