Ha húshagyó kedd, akkor palacsinta!
Ha húshagyó kedd, akkor palacsinta! (Shrove Tuesday = Pancake Day)
Az angolszász országokban ezen a napon hagyományosan palacsintát sütnek, esznek, dobálnak, és még futnak is vele. A palacsintakészítés régi szokása onnan ered, hogy a néphagyomány szerint a böjt kezdetéig minden olyan állati eredetű terméket fel kellett használni, amit a böjt idején tilos volt enni. A maradék tojásból, vajból, zsírból így aztán palacsintát készítettek.
Ehhez a naphoz egy vicces hagyomány is kapcsolódik, az ún. „palacsintafutás” (pancake race). A legenda szerint egy Olney nevű kis angol faluban 1445-ben egy háziasszony épp palacsintát készített, amikor a megszólaló harangszóról eszébe jutott, hogy megfeledkezett a miséről. Serpenyővel a kezében futásnak eredt, meg sem állt a templomig. E történet nyomán ezen a napon sok helyen is rendeznek egy 380 méteres futóversenyt, amelyen a hölgy versenyzőknek fejkendőt és kötényt viselve, a palacsintájukat menetközben legalább háromszor feldobva kell teljesíteniük a távot.
Az angolos diákok (és az anyukák) lelkesen készültek e napra, kóstoltunk nutellás, diós, különböző lekváros, túrós, almás, mogyoróvajas palacsintát is. Falatozás közben videókat néztünk egy eredeti „olneys” palacsintafutásról, Jamie Olivertől megtudtuk, hogy kell finom amerikai palacsintát készíteni, a műanyag poharakat újrahasznosítva pedig még a Cup-song koreográfiáját is megtanultuk!
Fotók:
Vassné Szilvágyi Mónika
Comments are Closed