Jutalomkirándulás a Vígszínházba
2017.június 4-én, vasárnap a Pál utcai fiúk című előadást tekinthettük meg a Vígszínházban. Ezt a lehetőséget a Móra kiadó által meghirdetett Beleestem a Tv-be rajzpályázaton nyertük főnyereményként.
Vonattal utaztunk Budapestre, majd néhány óra szabadidő után megérkeztünk az előadásra. Elámultunk a Vígszínház szépségén. A hatalmas terem, az aranyozott falak és a hatalmas csillárok látványától elállt a lélegzetünk. Helyünk a páholyba szólt.
A darabot nagyon jónak találtam, látszott, hogy milyen kemény munkát fektettek bele. A színészek rendkívül tehetségesek voltak, igazán élvezhetővé tették az előadást. Nekem nagyon tetszettek a koreográfiák, roppant dinamikusak voltak. A rengeteg dal különösen feldobta az előadást. A musical 3 órás volt, de olyan remekül összeállított, hogy észre sem vettük az idő múlását.
Az előadás végén néhány színésztől sikerült autogramot is szereznünk. Nagyon kedves gesztus volt tőlük, hogy a színház mögött várták a rajongókat. Ezt követően egy rövid uzsonna után ismét vonatra szálltunk és hazaindultunk.
Én nagyon jól éreztem magam a kiránduláson, és még rengeteg hasonló színdarabra szeretnék eljutni a jövőben!
Szöveg: Mehlhoffer Hanna , 6.n
Fotó: Morosits Eszter
Comments are Closed